II. világháborús emlékoszlop
Kossuth tér
Mikor még reméltem, hogy a törökszentmiklósi Kossuth téren megláthatom az emlékoszlopot, olvastam, hogy egy megható idézettel, - Somogyvári Gyula író, A boldog szunnyadókhoz c. versének részletével -, zárták a nagyszabású emlékünnepséget, amelynek alkalmával felavatták Törökszentmiklóson, 1992. május 31.-én, Bálint József fafaragó alkotását.
Olvasni lehet róla, hogy a város Kossuth terét 2011-12-ben felújították, s akkor nyerte el ma is látható állapotát, ahol a II. világháborús emlékoszlop már nem látható a korábbi helyén, de a téren máshol sem. Ezzel függhet bizonyosan össze, hogy a helyi önkormányzat 2012-ben hatályon kívül helyezte azt az 1992. évi rendeletét (4. forrás), melynek archivált példánya még fellelhető, és abból most pontos képet alkothatunk, hogy milyen volt az alkotás.
A II. világháborúban elesett törökszentmiklósi polgárok emlékére készült, a kőrisfa törzsből kifaragott, 3,25 méter magas, 42 cm alapon álló, katonafiától búcsúzó anyát ábrázoló emlékoszlop, az alakok fölé nyúló kopjafával. Az emlékoszlop egy kis dombon állott, ahol a fűben elhelyezett márványtáblán a következő felirat volt olvasható: „A második világháború törökszentmiklósi áldozatainak emlékére.” 1992. május 31. Elhelyezésére pontos leírást adtak: „A Kossuth téri parkban az első világháborús emlékműtől észak-keletre fekvő területen a 4-es számú országos főközlekedési út melletti járdától mintegy 15 méter távolságra. Az emlékoszlop főalakjai a főútra néznek.” A rendelet azt is előírta, hogy minden év májusának utolsó vasárnapján megemlékezés keretében koszorút kell elhelyezni.
A források között megtalálható a Törökszentmiklós és vidéke, helyi újság 1992. júniusi száma, melynek 3. oldalán olvashatunk az avatási ünnepségről, és fényképet is láthatunk.
Az emlékoszlop sorsa az 1992. évi avatással kezdődött, majd vélhetően a Kossuth tér teljes felújítása kapcsán elbontották. A szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár fényképe segítségével megláthatjuk, hogy eredeti állapotában milyen volt az alkotás.
A jelenleg a dunántúli Jenő településen élő Bálint József fafaragó, 1992-ben még Zagyvarékason élt, és dolgozott lakóhelyén, Szolnokon és Törökszentmiklóson is.
http://www.ivk.hu/index_htm_files/1992-06.306.pdf
https://www.vfmk.hu/de/node/9283
www.torokszentmiklos.hu/regulations/203
Normál és archív fotók
"II. világháborús emlékoszlop" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

Archív fotó

Adalék vagy máshol