Munkás Szent József és a gyermek Jézus
Mártírok útja.
Egyik ilyen hely a Kiskút liget. A városból odavezető Kiskúti út és az iparcsatorna mellett hosszan haladó Kiskút liget útvonal jelzi, hogy milyen hatalmas terület volt ez valamikor. A Kiskút ligeti Szűz Mária kápolnát viszont ma már csak kis füves terület veszi körül. Az már be van szorítva a régi Pesti út és az újabb 1-es főút (Mártírok útja) közé. A két út és az iparcsatorna gátja is magasabban halad, így a kápolna alig látható.
A Kiskút liget egyik hatalmas fájára 1928. május 24-én felhelyezett Mária kép a vallásos hívek zarándokhelye lett. 1938-ban kápolnafülkét készítettek a képnek. 1947-1948-ban épült fel a ma is látható kápolnaépület.
Az épület mögött, a kápolnától északkeletre egy képoszlop áll. Három hasáb alkotja. A középsőn egy kőtáblára ezt vésték: SZENT JÓZSEF KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!
Felül egy domborműves fémtábla van. Ezen egy felnőtt férfi és egy gyermek látható, mindkettőjük feje felett glória van. Nyilván ők Szent József és a kis Jézus. József munkásként élt, szakmája ács volt. Itt szerszámait: fűrészt, ácsszekercét, gyalut láthatunk. Egy fabakon valamilyen gerenda fekszik. Munka közben lehettek, de éppen szünetet tartanak és imádkoznak.
A képoszlopot kovácsoltvas kerítés veszi körül. Annak déli oldalán a kiskapu tartóoszlopán az 1938-as évszám látható.
„A kápolna mögött Szent József-képoszlop látható, kovácsoltvas kerítését Schima Bandi iparművész készítette.” – írja a Gyárváros Győrben: egy munkástelep története című könyv (a kötet szerzői Forgács János et al.; fotó Harsányi Attila, Andorka Zsolt, Orbán László; szerk. Orbánné Horváth Márta. [Győr,] 2007. Gyárvárosiak Baráti Köre Egyesület.) Talán a domborművet is Schima Bandi alkotta?
Az evangéliumok Szent József foglalkozását munkásnak, famegmunkáló mesterembernek, konkrétan ácsnak említik. Fiatalon Jézus a nevelőapjával együtt dolgozott és megtanulta az ácsmesterséget.
"Védőszentjüknek tekintik Szent Józsefet az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsósok, kádárok, tímárok; jegyesek, ifjú házasok, családok, árvák, haldoklók." - olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban.
A kápolna építésének története:
https://jezusszivegyor.wixsite.com/jezusszivegyor/a-kiskuti-kapolna
Kiskút népparkjáról:
https://www.gyoriszalon.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=4213
Szent Józsefről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_(J%C3%A9zus_nevel%C5%91apja)
http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%B3zsef.html

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/100 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ78/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/500 • ISO100

ƒ40/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

ƒ47/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/100 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József és a gyermek Jézus" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100