Enrico Toti (1882–1916) huszonnégy éves korában vasútépítő munkásként vesztette el a bal lábát. Ezután kerékpáros lett, 1911-1912-ben egypedálos kerékpárján Párizson, Belgiumon, Hollandián és Dánián keresztül eljutott egészen Finnországig és Lappföldig, ahonnan Oroszországon és Lengyelországon keresztül tért haza. Amikor kitört az első világháború Toti megpróbált önkéntesnek jelentkezni az olasz hadseregbe, de sérülése miatt nem fogadták el. Ennek ellenére biciklivel eljutott a frontra, és több egységhez csatlakozva fizetés nélküli, nyilvántartásba vett, teljesen szabályozás nélküli "civil önkéntesként" tudott szolgálni. Könnyű tüzérségi katonaként szolgált, az emlékére emelt bronzszobor az olasz hőst életének utolsó pillanataiban ábrázolja: a meztelen katona mankóját az ellenség felé hajítja.
Az 1916 augusztusában meghalt Toti emlékművének ötletét már 1916 októberében felvetette a "L’Idea Nazionale" című újság. A Rómában meghirdetett pályázatot Arturo Dazzi szobrászművész nyerte: az Enrico Totit meztelenül ábrázoló terv némi vitát ébresztett. Különösen Aurelio Mistruzzi művész tiltakozott, aki szerint Toti családja jobban szerette volna az ő saját emlékművázlatát, vagy egy másik szobrász, Giuseppe Tonnini rajzát. Arturo Dazzi szobrát a Pincio parkban 1922. június 4-én avatták fel, III. Viktor Emánuel király, Luigi Facta miniszterelnök és Armando Diaz marsall jelenlétében.

---