2014. derekán jártam az Epreskertben. Lehet, utoljára, azóta ne lettem volna? El sem hiszem! A program akkor a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozata volt. Körbejártam, élveztem a szép és örökösen változó fényeket, az ott őrzött alkotások képének változását a fényviszonyok függvényében.
Akkor készítettem el a Parthenón-frízek műlapját és nem kevés, korábban készült, megőrzésre ott maradt diplomamunka darabjait is elhoztam. Utóbbiak mind egy-egy tehetség indulásának lenyomata.

Egy félreeső helyen bukkantam rá erre a fekvő alakra. Bevallom, erősen megdöbbentem. Ennek oka inkább az, hogy egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy egy élő, valóban alvó embert formált meg a művész.
Az itt fekvő ember nem felel meg a ideális szépségről alkotott elképzelésnek. A realitás: egy hús-vér, valós ember, szétomló formákkal, amit az elernyedt izmok még inkább kiemelnek. A felhasznált anyag, amit én homokkőnek nézek éppen jó választásnak tűnik, ugyancsak megerősíti a képet. Az itt-ott külön életet élő részek/testrészek elgondolkodtatók. Nem tudom, hogy ez az eredeti szándék, vagy éppen az alkotás létrejöttétől eltelt kemény nyolc év következménye – figyelembe véve a nyílt teret is.

2014. óta sok minden történhetett. Tudom, vannak alkotások, amik már nem láthatók, azóta eltűntek. Ez az omladozó test, ami mellett az alkotó nevét és a készítés évszámát a földön találtam, igazán kérdés, hogy állja-e azóta az idő próbáját?

Az alkotással kapcsolatban még annyit lehet feltételezni, hogy kivételként nem egy valamikori, itt őrzött diplomamunka. Pedig a fiatal művész éppen Magyarországon tanult 2004 és 2009 között, pedagógiai szakon, ill. párhuzamosa 2003 és 2009 között szobrász szakon is. Az MKE honlapján, a diplomamunkák között ez az alkotás nem szerepe. Esetleg egy kiállítás darabja lehetett.

---