Allegorikus nőalakok
Az épület történetéről sajnos keveset tudni: ami biztos, Krug Teofil építész 1892-93 körül felépítette díszes bérházát az Eötvös utcában, majd 1894-ben már el is adta bizonyos Freiberger Sámuelnek. Az épület tetejére elhelyezett szobrok nyilván alapvetően esztétikai célokat szolgáltak, és jól lezárják az idáig tartó jelképes pilaszterek tetejét. Különösen jól mutatnak a mostani élénk vörös háttér előtt. Kettő közülük egyébként tart is valamit a kezében: a jobb szélső egy szőlőfürtöt, míg a mellette álló talán búzakalászokat. Még az sem kizárt, hogy a négy évszakot szimbolizálják.
Érdekesség, hogy egészen a felújításig hiányoztak a középső nőalakok. Ez egy, az 1980-as évek elején készült fotón látható is, sőt megemlíti az 1990-es években összeállított 'Adalékok a Külső Terézváros történetéhez' című kiadvány is. Bár ennek a két korábban megsemmisült szobornak a pótlása nem a legjobban sikerült - arcuk például némileg tenyeres-talpasra sikeredett - a lényeg az, hogy ismét ott állnak...
Hungaricana adatbázis

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

ƒ28/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók