Evezősök
Állapot: Lebontott
Alternatív, helyi címek:Bokros László diplomamunkája
Az epreskerti II. épület (Lotz Károly palota) 5-ös műtermének egyik boltívében volt.
Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kalaposlány
Bokros László festőművész (1928-2017) diplomamunkájáról szóló újságcikkre leltem a Tiszavidék 1957. május 11. szám 5. oldalán. Ebben a cikkben fénykép is található a vízi-sportolókat ábrázoló freskóról. A faliképen hét személy, három nő és négy férfi alakja szerepel, négyen evezőlapátot tartanak. Egy elkapott jelenetet ábrázol egy vízparton, átadva a vízi-sportolói élet egy mozzanatának hangulatát. Sajnos a színeket csak elképzelni tudjuk, melyben a művész későbbi képei segítségünkre lehetnek. A fürdőruhás alakok, s a különböző testtartások, lehetőséget adtak a diplomázó Bokros Lászlónak, hogy az emberi test ábrázolásában kibontakozott tehetségét is bemutassa. 2019.02.01. 06:50
Szerettem volna megtalálni az alkotást, bár annyi információt találtam csak róla, hogy 1961-ben még biztosan meg volt. Levelemmel megkerestem a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárát, remélve, hogy archívumukban megőrizték a freskó-diplomamunka helyét. Művészettörténészük segítségével sok értékes információhoz jutottam. Kiderült, hogy a freskó az Epreskert II. épület 5. terem falán készült el, de mára sajnos már nem maradt meg. Így személyesen nem nézhettem meg.
A könyvtár művészettörténésze által segítségül megküldött, a Szabad Művészet 1956/8. szám 366. oldalán lévő, a Képzőművészeti Főiskola évzáró kiállításáról olvasható beszámoló alapján, mégis fontos részleteket ismerhetünk meg. 1956-ban Szőnyi István növendékei közül négy freskószakos hallgató végzett, köztük Bokros László is. Az általuk készített freskók, a diplomamunkák kiállításán természetesen nem szerepelhettek, mert az Epreskert egyik épületében készültek el, s ott voltak láthatóak.
A freskó bemutatásához szerettem volna annak méretét megtudni, és ha lehetséges az eredeti helyéről további információkat szerezni. Ebben további értékes, nélkülözhetetlen segítséget kaptam a könyvtár művészettörténésze közbenjárásával, az Restaurátor Tanszék vezetőjétől. Kérésemre levelében megerősítette, hogy a freskó az epreskerti II. épület (Lotz Károly palota) 5-ös műtermében lehetett, ahol az egyik, kb. 2 méter átmérőjű boltívet lehet beazonosítani helyéül. Megírta, hogy ebben a műteremben jelenleg is murális képzés folyik, és hogy a boltíveknél jelenleg újabb alkotások láthatóak.
A diplomamunka témájának kiválasztásában Bokros László tanárával, Szőnyi Istvánnal egyeztethette a freskón ábrázolt jelenet alapgondolatát. Mestere, 1927-ben készült vázlatai tanúsága szerint, sokat foglalkozott a Duna-parti evezősök megjelenítésével. Bokros László freskójában mégis sajátos egyéni nyelven fogalmazta meg a maga elé tűzött feladatot. A 2019-ben megjelent Bokros László monográfiában több, a freskó egyes részleteivel azonosítható tanulmány-rajza is szerepel. Elkészült alkotásában, saját felfogásban és színskálában hasznosította mestere munkásságából tanultakat, de nem az ő stílusát követte, a tanulságok felhasználásában bátor és önálló volt.
A diplomavédéskor készült jegyzőkönyv szerint, a monográfiában olvashatóan, a bizottság elnöke Bernáth Aurél volt. A bírálóbizottság egyöntetű véleménye volt, hogy az azt megelőző évek legjobb diplomamunkáiként készültek el a freskók, s külön kiemelték, hogy addig még senki nem készített freskót, diplomamunkaként. Az „Evezősök” faliképből, s végzős társai munkáiból, a vizsgabizottság, levonta a következtetést, miszerint a monumentális festészetünk sokat ígérő, magas színvonalon képzett fiatal utánpótlása növekedett a főiskolán.
A szegény családban született Bokros László, írt arról, hogy a Képzőművészeti Főiskolán, ahol a rászorulóknak járó támogatásban részesült, Hincz Gyula osztályában kezdte, majd Pór Bertalan volt a mestere. Az ott őt ért tapasztalások után, átkérte magát Szőnyi Istvánhoz, a freskó tanszakra, ahol 1956-ban végzett. Tehetségéről, egyéni látásmódjáról győződhetünk meg az „Evezősök” c. freskójából, diplomamunkájából.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1957_05/?pg=56&layout=s&query=bokros%20l%C3%A1szl%C3%B3
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1961_04/?query=SZO%3D(evez%C5%91s%C3%B6k%2C%20fresk%C3%B3)&pg=120&layout=s
levélváltás a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárával
levélváltás a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék vezetőjével
Szabad Művészet 1956/8. számában megjelent cikk, 366. oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_Kv_04_Arkadia/?query=SZO%3D(sz%C5%91nyi%20istv%C3%A1n%2C%20evez%C5%91s%C3%B6k)&pg=192&layout=s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Epreskert
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bokros_L%C3%A1szl%C3%B3
https://mno.hu/migr/szolnoki-festo-szigligeti-szamuzetesben-697348
Bokros László monográfiája, Damjanich János Múzeum, Szolnok, 2019.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1961_04/?query=SZO%3D(evez%C5%91s%C3%B6k%2C%20fresk%C3%B3)&pg=120&layout=s
levélváltás a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárával
levélváltás a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék vezetőjével
Szabad Művészet 1956/8. számában megjelent cikk, 366. oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_Kv_04_Arkadia/?query=SZO%3D(sz%C5%91nyi%20istv%C3%A1n%2C%20evez%C5%91s%C3%B6k)&pg=192&layout=s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Epreskert
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bokros_L%C3%A1szl%C3%B3
https://mno.hu/migr/szolnoki-festo-szigligeti-szamuzetesben-697348
Bokros László monográfiája, Damjanich János Múzeum, Szolnok, 2019.
Archív fotók
"Evezősök" c. alkotás fotói
Bokros László freskó-diplomamunkája az Epreskertben. 1956
Alkotó
Bokros László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
340971
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1957_05/?pg=56&layout=s&query=bokros%20l%C3%A1szl%C3%B3
Évszám
1956
Feltöltve
2019.02.01. 06:35
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
kalaposlány 19.02.01. 06:35
1956, Archív felvétel
Bokros László freskó-diplomamunkája az Epreskertben. 1956
Adalék vagy máshol
"Evezősök" c. alkotás fotói
Főiskolai tanulmány a diplomamunkához, papír, szén 29x21 cm
Alkotó
Bokros László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343003
Forrás
Bokros László monográfia (Damjanich János Múzeum kiadványa, 2019)
Feltöltve
2019.02.17. 06:31
Képinfó
Adalék
Archív fotó
Archív fotó
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/100 • ISO200
ƒ24/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
kalaposlány 19.02.17. 06:31
Archív felvétel
Főiskolai tanulmány a...Teljes szövegFőiskolai tanulmány a diplomamunkához, papír, szén 29x21 cmKevesebb szöveg
"Evezősök" c. alkotás fotói
Főiskolai tanulmány a diplomamunkához, papír, szén 39x27 cm
Alkotó
Bokros László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343000
Forrás
Bokros László monográfia (Damjanich János Múzeum kiadványa, 2019)
Feltöltve
2019.02.17. 06:20
Képinfó
Adalék
Archív fotó
Archív fotó
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/33 • ISO100
ƒ24/10 • 1/33 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
kalaposlány 19.02.17. 06:20
Archív felvétel
Főiskolai tanulmány a...Teljes szövegFőiskolai tanulmány a diplomamunkához, papír, szén 39x27 cmKevesebb szöveg
Összesen 3 fotó
Műlap története
kalaposlány publikálta "Evezősök" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.