Tűzzománc falikép
Gyermekváros út 1.
A 2 x 6 méteres falikép 44 db elemből áll. Élénk, vidám színek alkalmazásával, absztrakt formák és állatfigurák ábrázolásával, egy sajátos, a teret meghatározó alkotást láthatunk. Az egyik elemen az alkotó kedvelt kakas szignója és a „Bokros” szignó, az elkészülés évét jelző 1986-os évszámmal látható. Egy elem, nem pontosan tudható okból kilazult, kiemelkedik a síkból, de ez valószínűleg kisebb gondoskodással helyreigazítható lenne.
A szolnoki Gyermekváros épületének műszaki átadása 1980-ban megkezdődött, 1981-ben megtörtént az ünnpélyes avatás. 2001-ben pedig ugyanebben az épületben már a Sípos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium névadó ünnepségét rendezték. Ennek az iskolának a beköltözését előzte meg egy belső átalakítás, melynek során az 1986-ban elkészült, és kihelyezett falikép az étterem szinpadi részének hátfalára került.
Bokros László (1928-2017) festőművész különleges színvilágú és technikájú festményei, linómetszetei, egyedi grafikái mellett szívesen kísérletezett többféle művészeti technikával, s most is egy ilyen alkotását ismerhetjük meg, mely láthatóan rendkívül átgondolt konstruálás eredménye.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1980_11/?pg=164&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_2001_12/?pg=152&layout=s&query=sipos%20orb%C3%A1n

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói
ƒ24/10 • 1/25 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ24/10 • 1/25 • ISO500

ƒ24/10 • 1/25 • ISO100