Bonyhád, Perczel Mór utca 84.
Archív képek

Állapot: Elpusztult

Bonyhád
Perczel Mór utca 84.
EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. IV-es kapuja melletti épületén volt az alkotás.

Felállítás1968

Lantos Ferenc (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Ády
2019.02.20. 10:40
Az alkotás a Lampart Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárának épületét díszítette. A homlokzaton frízszerűen végfutó újításnak számító zománc alkotás kapott helyet, ami Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus nevéhez fűződik. A négyzet alakú tűzzománclapokból készült nagyméretű színes mozaik kompozíció, pozitív-negatív absztrakt geometrikus modern formák variációja, ami Lantos Ferenc tervei alapján itt a zománcgyárban készült. Az alkotó szorosan részt vett a mű elkészítésben.

Az alkotás nem rozsdásodik, így hosszú ideig gondozás mentesen díszíti az épületet, de ma sajnos már már látható. A zománcgyártól azt az infót kaptam, ami elég furcsa, hogy ez a mű még is rozsdásodott, és már nem nyújtott dekoratív látványt ezért vaalmikor a 80-as években lebontották, és a MÉH-ben végezte. Ez az alkotás az elsők között készült, talán itt még nem volt annyira kiforrott a technika, ezért rozsdásodhatott.

"Zománckísérletek a bonyhádi gyárban

Vajon lesz-e a bonyhádi Perczel-kastélyban zománcmúzeum? Reméljük, igen. S ha lesz, nem árt tudni, honnan indult az egész.
Lantos Ferenc pécsi festőművész és tanár szinte véletlenül került a bonyhádi zománcgyárba. De amint odakerült, azonnal megbűvölte festői fantáziáját az a rengeteg, kiaknázatlan lehetőség, ami ebben a póriasnak bélyegzett anyagban rejlik. Hiszen miért is érdekelheti a festőt az az anyag, amiből lábasokat, fazekakat, jelzőtáblát„ vizesvödröt és más egyebet készítenek?
A kísérletek immár vagy fél éve folynak. Pécsett, a városi könyvtárban fali zománckompozíció díszeleg, Budapesten állított ki Lantos Ferenc néhány zománcképet, s már érdeklődnek máshonnan is...
Amikor ellátogattunk a bonyhádi zománcgyárba, s bejutottunk a „Malom" feliratú ajtón át a laboratórium két kis helyiségébe, ott találtuk Lantos Ferencet, amint az égetetlen, megszáradt zománcrétegre rajzolgatott, egy, kb. egy négyzetméter?s nagy lemezen. A laborvezető. Reicher Ödönné és Bertalan Sándor, a gyár esztergályosa voltak még a teremheti. Az egyik miniatűr égetőkemence lábához támasztott képeket mutatják. Lantos Ferenc, korábban „valódi” grafikaként mert kompozíciói láthatók két lemezen, az egyiken fémszürke átmenetekkel vörös és fekete színben. Három kisebb lemez a fújópisztollyal felvitt színek hatásait kutatja A budapesti kiállítás kritikusa egyébként a kiállított néhány képről akkor így foglalta össze a lényeget: „Az új technika önálló kép és több lapból álló dekoratív igényű kompozíció kialakítására egyaránt alkalmas. Ilyen értelemben tehát határeset a hagyományos táblakép és a nagyobb falfelületeket díszítő iparművészeti alkotások között?'.
Ennek az utóbbinak az alkalmazására éppen itt, a zománcgyár utcai homlokzatán kerül sor. Kimegyünk a gyár bejáratához, ahol a deszkaállványtól még nehezen látható a falrész, ahová a zománcok kerülnek. A földön kiterítve a négyzetalakú lapok már sejtetik, milyen hatású lesz ez a falkompozíció. A munka viszonylag egyszerű és gyorsan halad. A zománclemezek visszahajtott széleit összecsavarozzák és a falba illesztik. Az iparművészet körébe tartozó falburkolatnak a következő előnyei vannak:
— A zománc a hőre és időjárási változásokra érzéketlen — mondja a főmérnök, Máté Gyula —, lemossa az eső, mindig fényes marad, nem kell restaurálni, nem korrodál, bármilyen színben alkalmazható és a színei is állják az időt. Felszerelése egyszerű. A zománcburkolást nyugaton már régen alkalmazzák, falakat is készítenek belőle, habkönnyű műanyaggal összedolgozva. Itt a zománc épületdíszítő szerepéről van szó, erre is kiválóan alkalmas, jobb mint a kerámia, vagy a díszkő.
— Ez itt a gyár falán afféle mintadarab — veszi át a szót Lantos Ferenc. — Azzal kísérleteztem, hogy különféle színek és geometriai formák alkalmazásául egy egységes hatású, mégis többféleképpen variálható faldíszítést alakítsak ki. Az elemeket tehát gyártani lehetne tömegesen, de a variálás révén mégis különböző falburkolatokat lehetne belőlük kihozni.
A gyárban van táblarészleg is. Ez a részleg minden további nélkül gyárthatna ilyen zománctáblákat is, ha volna rá igény.
Elkészült a táblakép — a rávitt és megszárított zománcrétegbe tűhegy-vékonyán karcolt rajz bontakozik ki, a foltokat ecsetvéggel, ujjheggyel alakította ki a festő, itt tehát előtűnik az előzőleg már ráégetett kék alapszín. Az égetetlen réteg rózsaszínű. Elvisszük az égetőbe, az emelőszerkezet kinyitja a 800 fokos kemence ajtaját, besiklik a lemez, öt perc és ismét előbukkan, de a rózsaszín borvörössé változott. Ahol a rávitt réteg vékonyabb volt, ott a kék és a vörös festői hatású egybejátszása látható. Lantos kedvtelve nézi a hatást.
— Ez az, ami hallatlanul izgalmas a zománcban, ezek a
színhatások, amiket előre nem is mindig sejt az ember.
Az égetőmunkások egyébként Lantos első „kritikusai" és mindvégig legfőbb segítői közé tartoztak."
Források:
Idézet: Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember 1. (18. évfolyam, 205 szám)
Keserü Katalin: Lantos
(Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, Pécs, 2010)
További linkek
Lantos Ferenc festőművész honlapja: http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/
életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lantos_Ferenc

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
343217
Feltöltve
2019.02.18. 15:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.18. 15:53

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
343215

343216

Archív fotók

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
342127
Forrás
https://mandadb.hu/mandadb/webimage/3/6/8/1/6/2/pre_wimage/F_97_1779_14.jpg
Feltöltve
2019.02.08. 15:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.08. 15:49
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
342126
Forrás
http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/galeria/lantos-ferenc-galeria/kornyezet/kornyezet
Feltöltve
2019.02.08. 15:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.08. 15:48
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
430743
Forrás
Ifj. Gyergyádesz László: Félbeszakadt prófécia (Kecskemét 2006)
Feltöltve
2021.01.25. 13:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.25. 13:40
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
430744

426616
Forrás
facebook Csaba Sós
Feltöltve
2020.12.11. 19:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.12.11. 19:06
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
342583
Forrás
http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/galeria/lantos-ferenc-galeria/kornyezet/kornyezet
Feltöltve
2019.02.11. 15:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.11. 15:34
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.01.25. 13:40
2 új fotót töltöttem a "Tűzzománc fríz" műlaphoz
20.12.11. 19:06
1 új fotót töltöttem a "Tűzzománc fríz" műlaphoz
19.02.20. 10:40
Ády publikálta "Tűzzománc fríz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.