A fém az emberiség történetében
Baross utca 17.
A monográfiában leírás olvasható Bokros László művéről. Ennek ismeretében értékes tartalommal tölthetjük meg a faliképen látható formákat, melyek a fémnek az emberiség történetében betöltött szerepét ábrázolják. Az emberábrázolás csak a kezdetekben, az egyiptomi vasművességre történő utalásban jelenik meg, megidézve, hogy az egyiptomiak a filiszteusoktól és a hettitáktől tanulták el a jó minőségű acélfegyverek készítését, miután II. Ramszesz sikeres tengeri csatában megverte a tengeri népek hajóhadát, és a velük érkező filiszteusokat letelepítette a birodalom határvidékén. A további képekben olyan ember által készített használati és technikai eszközöket használ fel a művész, amiben az ember, mint használó, vagy építő jelenik meg.
A volt áruház valamikori helyének beazonosítását, az épület tűzfalán ma is látható hatalmas fém hirdetőtábla is segíti. Az áruház 1982. szeptember 20.-i nyitásakor a Beloiannisz utca 25. (ma Baross utca 17.) szám alatti épületben két szinten alakították ki az eladóteret. Akkor az emeleti eladótérbe vezető lépcső feljárója melletti falon került elhelyezésre a 200x300 cm-es méretű sgraffito, Bokros László alkotása.
A valamikori műszaki és vasáru áruház helyét mára ruházati termékek vették át. A zsúfolt mai eladótérben láthatóan helyhiánnyal küszködnek, s az emeletet raktárnak használják. A sgraffito így már nem a közlekedősáv aktív részeként, hanem egy hátsó traktusban látható. A ruházati termékek bemutatására szolgáló fémállványok kerültek az alkotás elé, de az áruház becsületére legyen mondva, mégsem takarták el függönnyel, vagy egyéb módon. A megengedett fényképezéshez leakasztgatták az állványon levő ruhákat, de azt tovább nehezítették a zsúfolt körülmények, s a vásárlók érthető jelenléte. Mindezek miatt, az alkotás teljes értékű megjelenése érdekében, Bokros László monográfiájából választottam a borítóképet, mely egy régi fénykép az alkotásról.
Sajnálatos, függőlegesen végighúzódó repedések láthatóak az alkotáson, mely vélhetően a hátsó, toldalék épületrész csatlakozási helyén fellépő különböző mértékű épületmozgásra vezethető vissza.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1982_08/?query=met%C3%A1l%20%C3%A1ruh%C3%A1z%20&pg=95&layout=s
Normál és archív fotók

"A fém az emberiség történetében" c. alkotás fotói
ƒ24/10 • 1/25 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A fém az emberiség történetében" c. alkotás fotói
ƒ24/10 • 1/25 • ISO500

ƒ24/10 • 1/25 • ISO700
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A fém az emberiség történetében" c. alkotás fotói
ƒ24/10 • 1/25 • ISO600

Archív fotók

Adalék vagy máshol

"A fém az emberiség történetében" c. alkotás fotói
ƒ24/10 • 1/391 • ISO100