Dal a szenvedésről
Rettentően vonz a szecessziós művészet, a tiszta formák, a gondolatiság... Beck Ö Fülöp munkái, eddig ismert alkotásai mindig lenyűgöztek. Ez az ábrázolás ránézésre az ő alkotása, legalábbis ez a benyomás meg volt. Igaz, Tóth Vilmos kiadványaiban találkoztam a képével, némi leírással is. De most, ottjártamkor "megszólított", mutatom.
Az alkotásnak, a művész korai munkájának előélete van. Eredetileg 1913-ban mintázta meg, egy kiállításon is részt vett. Gipsz példánya a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Kontha Sándor a művészről szóló albumban egyik legfigyelemreméltóbb alkotásának tartja – különös tekintettel a korra, hiszen az első világháború kitörését megelőző évben született és még ez a körülmény sem tartotta vissza a művészt attól, hogy sorozatban hozza létre legjobb munkáit.
Király György síremlékeként a művészettörténész halálának évfordulóján avatták. Mint Elek Artúr megemlékezésében olvasom, az alkotás egy Kálvária-csoport, ahol középen a megfeszített Krisztus testét, két oldalán János apostol és Magdolna alakját ábrázolta sajátos megfogalmazásban a művész. Avatottabb szavakkal:
"A kő, amely Király György emlékét a Kerepesi-temetőben őrzi, méltó hozzá, ki a szépet és a szépben az erőt szenvedélyesen szerette. Megépített sztéla, amolyan aediculába foglalt relief a síremlék. A dombormű a "Kálvária-csoport" ősi motívumát ábrázolja, csakhogy a modern művész felfogásával, egyénien és újszerűen. A megfeszített Krisztus alakjától jobb- és balkéz felé egy férfi, meg egy női akt hajtja eltakart arcát a kereszt végére, a művészet történelem példáiból jól ismert János apostol és Magdolna alakja. De a művész levetkőztette őket, kitakarta alakúkat az evangéliumi mezből és a mai kor számára talán többet mondó szimbólumok kifejezőivé nagyította meg őket: testi lényekké, kik az emberiség gyászát jelképezik."
Király György (1887–1922) irodalomtörténész, műfordító, pedagógus, egyetemi tanár volt. Róla, mint emberről, pályatársról sírjánál Babits Mihály és mások beszéltek. Mindezt Elek Artúr, irodalomtörténész idézi is a Figyelő cikkében, ami elolvasásra érdemes.
A síron olvasható felirat: „Bátor szellem, igaz szív.”
Szokatlan adalék: az utolsó forrás bejegyzése szerint Király Györgyöt a 36/2-1-23. számú sírhelyen temették, míg a síremlék a 36/2-1-29. jelű sírhelyen áll.
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat083.htm
https://fiumeiutisirkert.nori.gov.hu/siremlekmuveszet
Kontha Sándor: Beck Ö. Fülöp (Corvina);
Elek Artúr: Király György síremlékénél (Nyugat, Figyelő 1923. 9.szám): http://epa.oszk.hu/00000/00022/00337/10205.htm
Tóth Vilmos: A Fiumei úti sírkert és a Salgótartáni utcai zsidó temető adattára (2018), p.269.
"Dal a szenvedésről" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Dal a szenvedésről" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

ƒ50/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Dal a szenvedésről" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

ƒ63/10 • 1/160 • ISO80

ƒ45/10 • 1/400 • ISO80