Szimbolikus figurák
Állapot: Lebontott
Alternatív, helyi címek:Zene; az Ódry Színpad egykori emeleti sgraffitója
Az Ódry Színpad "emeleti előcsarnokában" VOLT.
Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
Így jártam, ez a sgraffito nem hagy nyugodni. Részint, mert lépésenként "megszólít", részint, mert története több részlete hiányzik, bizonytalan... van, vagy nincs? 2019.04.01. 18:29
Kezdődött azzal, hogy valamikor, 2014-ben (öt éve!) hosszú lelki tusa után megkörnyékeztem a színház (avagy a Színművészeti Egyetem) földszintjén általam fejben tartott sgraffitoját, Paizs László alkotását. Alighanem kicsit felületes voltam, mert az akkori forrás megmutathatta volna nekem ezt az alkotást is, de nem így történt.
Nemrégiben Szapet megkeresett és felhívta a figyelmemet, hogy az emeleten is kell lennie egy hasonló alkotásnak, éppen csak Fóth Ernőtől. Neki indultam és az állam is leesett.
A földszinti Paizs-alkotás látványa már szíven ütött. Mármint az, hogy nem látszik, mert eltakarták fontos ünnepség okán – úgy öt éve és lehet, már így is marad (?)
Írtam már a névadó mellszobrának lapján, de nem győzöm ismételni: ennél már csak a Fóth-alkotás sorsa elképesztőbb, mert az nem találtatik. Annyi látszik biztosnak, hogy senki nem tud róla. Az 1980-as évekre visszamenőleg nem látta senki, akivel ott beszélni tudtam.
A könyvtárban tudni vélték, hogy valamilyen rendezvény kapcsán "lebontották" (hogy lehet vajon egy sgraffitót lebontani?), "raktárban lehet" (hogy lehet egy sgraffitót elspájzolni?). Kérdésre csak annyi derült ki, nem tudnak róla, hogy lenne fénykép róla.
Az emelet, mint az egész épület át van alakítva. Falakat húztak fel, kisebb helyiségeket alakítottak ki. Így, mint az már előzetesen is kiderült, az emeleten nincs "előcsarnok", ahogy mindkét forrás jelöli az elhelyezést.
Ha valahol volt ilyen, hat négyzetmétert igénylő alkotás, valahol a büfé környékén lehetett.
Hát, ebbe belebonyolódtam. És nem mondtam, hogy kerestem-kutattam, legalább néhány (egy) archív képen had' lássam, milyen is volt Fóth Ernő első köztéri alkotása, amit még a diplomája megszerzése előtt készített? Ezt pedig onnan tudom, hogy könyvvásárlásba is invesztáltam (ahol erről kép nincs, csak csekélyke infó).
Itt jön Ády, az archív képek mestere! Felkínált kincseiből (mert neki mindig van) néhány képet. Így aztán mindez csapatmunkává nőtte ki magát. Szapet ötlete, az én lábam (és még ez-az) és Ády fotója... és persze a "közös lap", ami nagyszerű lehetőség... és persze Tamás sem maradhat ki :) Bizonyíték pedig akad már!
Örömömre a képek színesek. Nem mondom, hogy meg tudom fejteni a figurák szimbolikus jelentését, a zene (másik forrás szerinti cím) ugyancsak mélyen bujkál a képeken. Pontosabban utóbbit inkább "látom", hiszen a három figura felállása olyan tevékenységet sejtet, ami mögött társas együttlét lehet. A zene ilyen, de amire inkább gondolnék, a tánc. A képnek, amit látok, minden esetre ritmusa van.
Érdekes a sötét háttér, középen a bohócruházatot sejtető ember-alak, és talán bal oldalon hangszert is látok.
A vizsgálódás végeredménye lesújtó. Egy ajtót látok, ami ismerős (és látható Ódry mellszobra lapján is, az üres hűtő mögött). Erre építve, nekem úgy tűnik, a büfé felváltotta a ruhatárat. Az alkotás ennek folytatásában lehetett, ami most nincs, ill. a leválasztott részekre esik. A tapasztaltak alapján mégis el tudom képzelni, hogy a fal folytatását "csak" lefestették, vagy még az sem, csak éppen elé kerültek tárgyak az új, teret megosztó falszakaszok mögött. Tehát, megeshet, talán ott is van, csak nem tudnak róla! (?)
Lebontottra állítottam az állapotot, mert ezt mondták, és nem zárható ki. Mégis gyanakszom, egy bútormozgatásnál esetleg előbukkanhat a Zene, a maga szimbolikus módján. A baj az, hogy nem reménykedem, csak leszögezem: megeshet.
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch10s16.html
Aszalós Endre: Fóth Ernő (Körmendi Galéria, Sopron, 2007)
Aszalós Endre: Fóth Ernő (Körmendi Galéria, Sopron, 2007)
"Szimbolikus figurák" c. alkotás fotói
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348461
Forrás
Hornyicsek László Életmű, Cser Kiadó 2011.
Évszám
2011
Feltöltve
2019.03.29. 18:01
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 19.03.29. 18:01
2011, Archív felvétel
"Szimbolikus figurák" c. alkotás fotói
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348462
Forrás
Hornyicsek László Életmű, Cser Kiadó 2011.
Évszám
2011
Feltöltve
2019.03.29. 18:02
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 19.03.29. 18:02
2011, Archív felvétel
"Szimbolikus figurák" c. alkotás fotói
A kép részlet
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348463
Forrás
Hornyicsek László Életmű, Cser Kiadó 2011.
Évszám
2011
Feltöltve
2019.03.29. 18:02
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 19.03.29. 18:02
2011, Archív felvétel
A kép részlet
"Szimbolikus figurák" c. alkotás fotói
A kép részlete
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348464
Forrás
Hornyicsek László Életmű, Cser Kiadó 2011.
Évszám
2011
Feltöltve
2019.03.29. 18:03
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 19.03.29. 18:03
2011, Archív felvétel
A kép részlete
Összesen 4 fotó
Műlap története
Göröntsér Vera publikálta "Szimbolikus figurák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.