József nádor
József nádort "A magyarok iránti szeretete és a reformkori Magyarország fejlesztéséért kifejtett történelmi léptékű érdemei miatt „a legmagyarabb Habsburg” megtisztelő néven emlegették. Reformgondolkodásában Széchenyi István eszmetársa volt.
Kiemelkedő szerepe volt Pest kulturális és gazdasági központtá fejlesztésében az 1830-as évekre. Városképi jelentőségű épületek emelésének sorát kezdeményezte. Nevéhez fűződik Pest klasszicista arculata, a Nemzeti Múzeum, a Német Színház, a Gellért-hegyi csillagvizsgáló, a Ludovika Akadémia és több vasútvonal építése, a Városliget rendezése, a Margitsziget parkosítása, az új pesti és lipótvárosi negyed fejlesztése, a műszaki felsőoktatás megerősítése. Jelentős adományokkal támogatta többek közt a Nemzeti Múzeumot, a Széchényi Könyvtárat és a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a művészeteket, a közoktatást, haladó polgári társaságok, egyletek sorát."
Forrás, és az életrajz további része: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_n%C3%A1dor
A múzeum előcsarnokában két, egyforma anyagú, és megoldású szoborfülkét helyeztek el, szerintem még 1847-ben, a múzeum megnyitásakor. Az egyiken az építészt, másikon a mecénást ábrázolta a szobrász. Mindkettő fehér márványból készült, azonos léptékekkel.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Nemzeti_M%C3%BAzeum
https://en.wikipedia.org/wiki/Raffaelle_Monti
A nemzet múzeuma (Budapest, 2009): 26–27. p.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/94662213b3bfa7b9bd1e5e013d906a63_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3bdb475e87c7a74e9dd7af57c66d6c21_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/90c6cbd58fce6fbbb3b4a03bcc573951_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ce34b79a3904ede5c06911010f2ff07c_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b7159c2303157571356c56c88359a3e0_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5bffe5aa00f1b03fa30256ff499008a8_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a37321-5faaa4883e20c-54faba4fe5e33fc54ab43223_4.jpg)
"József nádor" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!