Tavaly késő ősszel már jártam az egykori miskolci Gyermekváros falain belül, ahol Dr. Dobosné Vörös Eleonóra intézményvezető örömmel fogadott. Az ebédlőben - mely egyben kultúrteremként is funkcionál - egy óriási mozaik található. Sajnos a kora esti órákban a fényviszonyok nem voltak megfelelőek a fotózáshoz, rossz minőségű fényképekkel nem kívántam dokumentációt készíteni. Tudtam, hogy előbb-utóbb újra megyek a városba és nem utoljára látom az alkotást. Jópár hónap eltelt mire ismét eljutottam Miskolcra.

A mozaik Nagy B. István ^[1] Munkácsy-díjas (1983) festőművész és egyetemi tanár egyetlen monumentális alkotása. Másodjára is ugyanolyan gyermeki mosollyal az arcomon vettem szemügyre a remekművet. Közel 100 képet készítettem a részletgazdag alkotásról. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is fogom megírni kellő részletességgel a látottakat.

Megtaláltam az alkotó weboldalát, ahol egy érdekes írásra bukkantam. Nagyon megörültem, amikor megláttam a szerzőt, ugyanis Wehner Tibor művészettörténész nemrég segített nekem egy pécsi mozaik alkotóját beazonosítani. Írásaival már többször találkoztam, eme tanulmánya ^[2] is mindenre kiterjedő részletességgel elemzi az akkortájt országszerte megszülető alkotások folyamatát és miértjét, továbbá ezen mozaik keletkezésének előzményeit, éveken át elhúzódó megvalósulását. Élvezettel olvastam végig.

Nehéz lenne csak egy-két mondatot kiemelni belőle, de megpróbálom röviden összefoglalni a fontosabb tudnivalókat. 1972-ben született meg a gondolat - melyre csak 1973-ban érkezett visszajelzés -, hogy a miskolci Gyermekotthon ebédlőjének falára lemosható sík díszítés, azaz mozaik kerüljön. Több alkotót hívtak meg a pályázatra, de nem mindenki küldött be a megadott határidőre tervet.

"A helyhez és célhoz legközelebb talán Nagy B. István terve áll, melynek témája műleírás nélkül is kifejező, játékos. Az elbeszélő, meseszerű előadást választotta, ami nem idegen a monumentális falképtől, sőt kedvez neki. Színes, mozgalmas hajóval szimbolizálja a gyermekotthont, melyet vidám kapitány kalauzol, s melyen nyüzsögnek, foglalatoskodnak a gyerekek. Szórakoztató látványt fog nyújtani, ha igyekszik a továbbiakban szépen megoldani a munkát. Megkísérli a megadott felületbe komponálni tervét, ami sikerül is neki, nagyobb visszatetszések nélkül. Ezen a munkán érdemes lenne tovább dolgozni, mert véleményem szerint a gyerekek nyelvén beszél, és ugyanakkor játékosan fogalmazza meg az otthon feladatát: ’az élet viharzó tengerén’ átmenekíteni a gyerekeket. Gondolatát többé-kevésbé elfogadható formába is öntötte." - áll Haulisch Lenke művészettörténész véleményében.

Az alkotó kiválasztását követően a mű megvalósulásáig nagyon sokat kellett várni. Éveken át tartó levelezések a Gyermekotthon vezetője (Dr. Dobos László) és Képzőművészeti Lektorátus között, anyagbeszerzési problémák és még sorolhatnánk. A mozaik nemcsak a három ajtóval megtört főfalat, hanem az arra merőleges oldalfal egy részét is beborítja egészen az ablakig és közel 74 négyzetméter. Az eredetileg tervezett muránói üvegmozaikot ki kellett egészíteni cseh mozaikkal is, ezáltal méretbeli problémák is lassították a készítés folyamatát.

A mozaik kivitelézése végül 1983 nyarára készült el. A fantasztikusan részletgazdag és rendkívül színpompás alkotás teljes egészére a gyermeki fantáziavilág jellemző; az óriási mesehajótól kezdve - fentebb említve, hogy "az élet viharzó tengerén" átmenekíti a gyerekeket móka, kacagás, jókedvvel - egészen a merőleges falon található hatalmas királynőig, akinek testén a négy évszak jelenik meg. Tőle balra mintha József Attila Altató című versének sorai lennének mozaikba öntve: "Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!"

Lehetetlenség minden egyes négyzetcentiméterét szavakkal leírni, beszéljenek a képek, sok minden vár még rajtuk felfedezésre. Meglehetősen sok fényképet csatoltam, de ha nem lenne elég az alábbi linken - az alkotó weboldalán - további képek érhetőek el: http://nagybistvan.hu/index.php?c=mozaik

A mozaik sajnos megsérült, egy óriási repedés található az évszakokat ábrázoló részén.

Úgy hallottam, hogy az épületekből költöznie kell nemsokára mindkettő intézménynek. Hogy mi lesz a sorsa a mára már elavult és korszerűtlen épületeknek és a benne lévő alkotásoknak sajnos egyenlőre senki sem tudja. Csak reménykedni tudunk, hogy más is látja bennük a szépet, szépséget és a felbecsülhetetlen értékű alkotásokat valami úton-módon megmentik az utókor számára.

---