A II. világháború valamennyi újpesti áldozatának emlékére
E szobornak, talán egykor sírszobornak volt őr, őrzőangyala.
A forráskén megjelölt videó második felében az őrzőangyal előéletéről is megemlékezik Újpest helytörténész asszonya. (Lásd a videón 5:02-től!)
Élőszóban elhangzik, hogy az alkotó és az eredeti felállítás időpontja ismeretlen.
Megtudjuk, hogy egy felszámolt temetőben - Németvölgyi út - emlékműként funkcionált.
Ott lebontották, raktározták, majd a Budapest Galéria ajándékozta Újpestnek.
Szép, értékes ajándék akkor is, ha Ő inkább a Nagy háború idejének művészi képviselője.
A szobor alapját a temető építészei készítették gondos, szakértő munkával. Az alap mészkőlapokkal burkolt.
Réginek nevezhető újpesti fotóim között leltem a szobor fényképeire. Ma újra fotóztam. A bronzalapot is. Bár a videón elhangzott, hogy eredete ismeretlen azon mégis írásjeleket örökített meg az objektív. Nem volt nálam kréta, szivacs, súrolókefe, cilit és a temetőőrök is sűrűsödtek körülöttem.
A láthatóbb, pontosabb, remélhetőleg eredményt adóbb fotó elkészítésére, közzétételére - esetleg máséra - várnom kell.
Jobb-szemű látogatóim tanácsát, olvasatát, megoldását örömmel veszem.
Gondolom az újpesti várostörténészek is.
(Zsinórírás a bronzalap hátsó oldalán, hiányos olvasatomban: Schlick Budapest 1891)
Az emlékmű környezete nem méltó annak gondolatiságához.
(A kerület helytörténészei orra előtt a keletkezés éve, helye, készítője, de azt nyilatkozza, hogy ismeretlen. Mi meg hivatkozunk rá, mint forrás.)
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeruletiLapok_Ujpest_1996/?pg=217&layout=s
Újpesti Napló 1996-08-31 / 18. szám
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeruletiLapok_Ujpest_1996/?query=N%C3%A9metv%C3%B6lgyi%20%C3%BAti%20temet%C5%91%20Budapest%20Gal%C3%A9ria&pg=229&layout=s

"A II. világháború valamennyi újpesti áldozatának emlékére" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

ƒ40/10 • 1/100 • 10.2mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A II. világháború valamennyi újpesti áldozatának emlékére" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80