Még 2016-ban Torockón sétálva lettem figyelmes egy idős nénire, aki virágcsokrot szorongatva lépett be a templomkertbe. Akaratlanul is utánafordultam, néztem távolról, hogy kis csokrát az emlékmű elé helyezi, majd némám fejet hajt. Megható pillanat volt. Kis idő múlva szóba elegyedve mesélte, hogy az "első" háborúban nagyapját vesztette el, a másodikból édesapja nem tért vissza. Együtt léptünk be a templomba, ahol az oltár elé sietve mondott imát. Ekkora már az én szemem is nedves lett. Micsoda emberi sorsok bontakoznak ki egy véletlen találkozásból. A templomból kifordulva tértem vissza az emlékműhöz, ami egyszerűségében is megragadja az embert. Másfél méter magas mészkőoszlop, tetején egy kőgolyóval. Semmi cicoma, elején egy márványlapban csak a kegyetlen tények felsorolva: az elesettek, az elhaltak és az eltűntek nevei. Negyvenen voltak.
Amikor vége lett a második világháborúnak nem állítottak új emlékművet, a régi bal oldalára egy másik márványalapon felsorolták az akkor elesettek neveit, mind a húszat.
2013-ban az emlékmű elé egy mészkő hasábon lévő bronz magyar címer is került. Sajnos ottjártamkor a vegetáció miatt ez rosszul látható volt.

---