Szent Margit legendája
Később ért el a döbbenet, egy ilyen összetett és elvont alkotást hogyan lehet bemutatni vajon? Segítséget találtam az első forrásban megszólaló (jelelt és feliratos) videó részletes bemutatásában, műértő elemzésében.
Az alkotás alapgondolata Szent Margit világa/legendája, a középkor és a '60-as évek koránig vezető "idő" ábrázolása. Meglepő érdekesség, hogy az ábrázolás részletei, a figurák és az egyes motívumok nem követnek valamiféle egységes időrendet. A helyleírást egyrészt a középső, alsó mezőben ábrázolt nyulak sokasága adja (értsd Nyulak szigete).
Az alkotás jobb oldalán a témát Szent (írásos alakjában Boldog) Margit legendájának megjelenítése adja, aki a trombitáját fújó szárnyas angyal (vagy éppen sziluettje?) figurájában tűnik fel. Környezetében apácatársai, a kolostor jelenik meg, a kor "leírásához" köthető még a vitorlás hajó (míg ettől kissé jobbra a konflist egy traktor húzza).
A bal oldali részen a "jelen"(60-as évek) felé: szerelmesek összebújva, de századfordulót idéző ruházatban. Az örök téma, a sziget sajátja, romantikus találkozók, összebújások színhelye. A történelmi korszakot a technika, itt egy gőzhajó támasztja alá (míg ettől jobbra egy ló-vontatta kocsi képez kontrasztot). Persze, fontos elem a kép alján kéklő Duna, az eltérő idősíkok összekötője.
A középkori témát erősíti az egyszínű arany háttér, bár a felső mezőben felbukkanó vadászó, ill. íjazó harcosok lehet, még korábbi korszakot idéznek. A főbb alakok elhelyezése színpadszerű, részleteiben mégis megjelenik a mozgás. Az egész ábrázolás nem más, mint játék a múlt és jelen szimbolikájával – úgy a történetiség, mint a megidézett korok technikai eszközeivel alátámasztva.
Az alkotás elé (végül) kihelyezett tábla szerint, a tábla a "Szent Margit legendáját" alkotója életműve "legnagyobb vallási témájú" művének jelzi.
Lehet, legenda a legendában: a művész saját magát is megjelenítette az alkotáson. Pontosabb infó nincs, így lehet találgatni. Meglehet a fent, középen tépelődő szárnyas angyal, vagy a szerelmesek oldalán repkedő párja (Kupidó álcájában), vagy éppen az ellenkező oldalon, nagy-nehezen a függöny takarásából feltárt, velocipédon a kép középpontja felé igyekvő, hegyes szakállú sötét figura, aki vöröslő szemével Rád néz! (?)
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd840b977e80-ebe7ccfe0d44051e1f7d2f34_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f76660c-d08561cabe4b22ab46b6326f_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f767d46-c439ddb200ce265235b9bf20_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f76995d-b5ed7d362330e57f91cac798_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f76b2aa-2a362edd890d86408021a54c_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f76e8e0-0905c74759565d939520a50a_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 19.4mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798f1c42-3d60476c1a7ef487f5f9d716_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.7mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798f3c7a-ce287c7d29f89af53fab21dd_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/25 • 11.3mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807c93ad-aff40cc1a79c6c6120ac987d_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/30 • 10.1mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807c79bf-233a39d3fe2743594c04e0ab_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • 6.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807d785f-f97dc8e2f2237bc535f1aea6_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • 9.2mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798ead0d-1aa534ea63220b84a322f8f4_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/13 • 10.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798e5cb4-b3282241872e9a4fbfc450b6_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • 8mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798e3ec6-01019d17744758353945d02d_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 8mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798ec483-39dabb17c674cdb89562347b_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/15 • 10.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807d4640-520ec219d3c1b567d3fb2131_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807cf5c0-fbb6207a02e7c3305667c89c_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807d0eb8-76e0abca75371f291b9f82df_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f772a7b-0a8782f274fe1ac1c9db4fd6_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 5.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f770bb6-3835c9a1f2706d6a9b89c06e_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 17.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e6f76c8fe-2bc1c8667dcec31979b3c951_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 4.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807d2b03-396c3202cd4711f86932a7a9_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • 5.9mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807d5a1e-1d29e8197ca1bd92fe916616_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/20 • 14.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798e7492-952fd67b4a37632b4e8409fa_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • 15.9mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798e96aa-0b660d42a8cd9742635fc65b_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/10 • 26.1mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798edc71-1a4221d2ebb5b255087f4358_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • 18.8mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e798efc97-388ab2773432076bf4d712df_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • 15.9mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807cb581-5c2cf9a9a76f24bc35329c67_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/25 • 18.8mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807cd429-f193fcef90785e2062eadcb3_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 14mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807dacaa-7e6ec8fbca25e1ec960f0daf_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a37725-5cd7e807d9060-d7fcd918961d9e47d480121e_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a37725-5cd9af348508f-350f199828145002c709436a_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a37725-5cd9af34857ef-6b8ff7ba7f6cd3b34b030e60_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a37725-5cda7a7242229-40eef24ac81a7b5c359ad087_4.jpg)
"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói
Archív fotó