Mozaik kompozíciók
Naszály út 29.
A történet napra pontosan 2019. február 15-én kezdődött. Aznap Ádyval "bevettük" Pécs városát. Szebbnél-szebb alkotások kerültek fényképezőgépeink fókuszába. Az egykori pécsi uránvárosi legényszállón találkoztam először Soltra Elemér [1] [2] mozaikjaival. Igaz, a helyszínen még nem tudtam, hogy az ő keze munkáját dicsérik az alkotások. Sikerült felvennem a kapcsolatot fiával Soltra E. Tamással, aki rendkívül segítőkész volt és nagyon örült a fotóknak, műlapoknak. Az elmúlt hónapokban több emailt is váltottuk egymással, ezek egyikében említette, hogy édesapja egy váci iskolának is készített mozaikokat. Nem is kellett ennél több, óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a muráliák kutatásába.
Az első nyomra gyorsan rábukkantam egy 1970-es újságcikkben [3], melyben említésre került, hogy Soltra Elemér két nagyméretű mozaik kompozíciót készít Vácra a siketek új, Csikós József úti iskolájába. Többször belefutottam ma már nem létező, átkeresztelt utcanevekbe. Ebben az esetben is ez történt, az utca mai neve: Naszály út. Meglehetősen gördülékenyen ment a kutatás, gyorsan eljutottam az iskola mostani nevéhez és pontos címéhez. Telefonos érdeklődésemre az iskola portása mosolyogva felelt: "Igen, itt vannak velem szemben a falon." Szó szerint vágtam a centit, hogy végre eljussak Vácra.
Az iskolába belépve rögtön megpillantottam a mozaikokat a lépcsők bal és jobb oldalán. Sajnos mindkettő alkotás félig-meddig el volt takarva. Mielőtt előkerült volna a fényképezőgép megkerestem az oktatási intézmény vezetőjét, aki szó nélkül engedélyezte a fotózást és azonnal intézkedett azok szabaddá tételéről. Mindkettő mozaik figurális és muránói üvegmozaikból készültek. A bal oldalin egy női alakot véltem felfedezni, a jobb oldalin egy férfi halakkal a kezében látható. Sajnálatos módon a mozaikok az elmúlt évtizedek során megsérültek, a bal oldali felső részén fűtéscsövek mennek keresztül, a jobb oldali esetében már több helyen nagyobb darabok hiányoznak, melyek helye betonnal lett kipótolva. Az alkotások alján a művész szignói: SE, továbbá az évszámok is láthatóak: 1971.
A műlap elkészülte előtt elküldtem kettő fényképet Soltra E. Tamásnak, hogy mekkora öröm ért, sikerült megtalálnom a mozaikokat. Az alábbi válaszlevél érkezett tőle, melyet szerettem volna mindenképpen szó szerint idézni, mert számára a személyes érintettség általi "időutazás", számunkra pedig nagyon érdekes és értékes információt tartalmaz:
"A bal oldali alsó két halat és a környezetét én raktam ki homokba, nagy öröm volt a muránói üvegmozaikkal dolgozni. Egy négy négyzetméteres 45 fokos fa tálcába volt kisimítva a homok, amibe raktuk a mozaik szemeket. Azután forró enyves vászon lett rákasírozva és azután lett kiemelve egy-egy rész vásznazott mozaik a farostlemez lapokra. Másodéves művészetis gimnazista voltam akkor.
Köszönöm a fotókat, örülök, hogy még megvannak ezek a murális munkák." [4]
Ezúton szeretném megköszönni az iskola vezetőjének Volenticsné Petrás Györgyinek, a portaszolgálatos munkatársaknak és Soltra E. Tamásnak, hogy létrejöhetett ez a műlap is. Nagyon örülök, hogy ismét lehetőségem volt egy (kettő) gyönyörű alkotást bemutatni!
[2] Soltra Elemér - tanár, érem- és festőművész: http://diak.csvmrgk.hu/hiresseg/soltra_elemer
[3] Váci Napló (A Pest Megyei Hírlap Különkiadása), 1970. október 25. (XIV. évfolyam, 251. szám) - Kulturális hírek néhány mondatban: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1970_10/?pg=279&layout=s
[4] Soltra E. Tamással történő levelezések

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/50 • 24mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/30 • 24mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/40 • 24mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/30 • 25mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/40 • 25mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ25/10 • 1/60 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/60 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/30 • 26mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/40 • 26mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ2/1 • 1/60 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO1000

ƒ38/10 • 1/20 • 22mm • ISO1000

ƒ35/10 • 1/25 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/40 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/20 • 26mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/25 • 50mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mozaik kompozíciók" c. alkotás fotói
ƒ2/1 • 1/40 • 50mm • ISO1000