Pavel Covaci
Az egykori kastélyparkot átalakítva, botanikus gyűjteményt hoztak létre. Jelenleg az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem működik a kastély épületében, gyakorlati helyet biztosítva, az egyetemistáknak. A egyetem fennállásának 20. évfordulóján avatták fel az alkotást.
Covaci Pável (1914-2006) tanár, botanikus és füvészkertet, ritka növény gyűjteményt hozott létre, melynek, egész életén át gondozója, és mentora volt. A Kárpát-medence endemikus növényei, és a világ minden tájáról idetelepített fa, és növényritkaságok egyaránt láthatók, az év minden szakában. A helyi iskolát róla nevezték el. Túl sokat ezen kívül nem találtam róla, egyik forrásban sem.
Tiszteletére szobrot avattak, az arborétum bejáratával szemben. Fekete műkő talapzaton áll, a kétszeres életnagyságú alkotás, az alapítót derékig ábrázolja, kezében egy stilizált csírázó növényt tart. (Ez csak az én véleményem.) Elöl fehér márványtáblán a név és évszám, hátul szintén fehér táblán az emlékező szöveg és a készíttető neve olvasható. Stílusosan a szobor előtt egy kis virágágyást alakítottak ki. A szobor készítéséről, a művész által felvett filmet láthatunk. [4]
Az avatáson részt vett a tudós lánya, aki az alábbiakat mondta:
[1] "A rövidebb-hosszabb emlékbeszédek zárásaként Victoria Mădărăşan, az ünnepelt lánya nem kis megelégedéssel említette meg, hogy – bár sok helybéli úgy vélte, nem érdemes annyi energiát fektetnie a botanikus kert gondozásába, úgysem kap érte szobrot – ez most mégis megtörtént."
[1] http://www.nyugatijelen.com/jelenido/ujabb_letesitmenyeket_avattak_fel.php
A kastély:
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Csernovics-kast%C3%A9ly
[3] http://countess.hupont.hu/51/a-macsai-csernovits-kastely-a-lelek
Így készült a szobor:
[4] https://ciprianvoloc.wordpress.com/tag/pavel-covaci/
Iskola:
http://scoalamacea.site90.net/
Mácsa:
http://www.virtualarad.net/county/Macea/virtual_macea_home.htm
Angol leírás, sztori
The sculpture shows him from head to the waist. He is holding a small plant in the hand. The pedestal is made from black artificial stone. In front of the sculpture was a small stylish garden designed.
There's a film about making of the sculpture made by the artist self. [4]

"Pavel Covaci" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pavel Covaci" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pavel Covaci" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pavel Covaci" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

ƒ50/10 • 1/500 • 15.7mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pavel Covaci" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • 8.7mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pavel Covaci" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • 4.5mm • ISO200