Ivókút
A kezdeményezés koordinálást a Kecskeméti Városszépítő Egyesület vállalta fel.
A főtér felújításának második üteme miatt azonban az egész bekerült a fiókba és csak a múlt évben került újra elő. Ekkor már a Porta egyesület is rácsatlakozott a projektre. A tervek megvalósításához először kellett egy kis tereprendezés, aztán Bozóki István kőfaragó, valamint Ulrich Gábor képzőművész segítségével megvalósult a kút. Pénzt rá az önkormányzat a Városi Támogatási Program keretén belül adott, sőt a vízszámlát is a város állja, a karbantartását pedig a Porta Egyesület végzi majd. Az átadón Király József, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke a fentebb leírt történeti hátteret vázolta fel, köszönetet mondva mindazoknak, akik segítették a kút létrejöttét, külön kiemelve a BÁCSVÍZ Zrt. hozzáállást, akik nélkül ez a kút nem működne...
A történészek, régészek nagy része nem örült annak, hogy ez az ivókút épp a romkertbe került, de nekik aznap nem osztottak lapot." [1]
2020. november 7-én az ivókutat olyan mértékben megrongáltak, hogy a helyreállítása már nem lehetséges. [2]
[1] https://hirosveny.hu/hirek/11-ev-kellett-romkerti-ivokut-megvalosulasahoz
Új főtéri ivókút - videó:
https://www.youtube.com/watch?v=-9IhnZ5i91s
Vandálok törték össze...
[2] https://keol.hu/kecskemet-bacs/vandalok-tortek-ossze-kecskemet-foteren-a-romkertben-levo-ivokutat

"Ivókút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ42/10 • 1/800 • 11.6mm • ISO125