Obeliszk és emlékfal
A bejárattól pár méternyire egy kő emlékmű jelzi az eredetileg hadifogoly-, majd 1943-tól koncentrációs tábor egykori bejáratát. Az eltemetett halottak számát mutató táblákkal jelölt tömegsírok között egy magányos beton obeliszk a zsidó áldozatokra, az ettől távolabb álló fehér márvány és gránit obeliszk (24 m) általánosabban, valamennyi névtelen áldozatra emlékeztet. Mögötte egy fal húzódik (50 m). Utóbbiak a brit katonai megszállás kormányának parancsára épültek 1947-ben.
Az obeliszk talapzata körüli évszámok mindegyike a tábor történetének egy-egy jelentős állomására utal:
1943-ban az előzőleg kizárólag katonai fogolytáborként működő Bergen-Belsen cseretábor funkciót kapott;
1944-ben, mikor több ezer zsidót küldtek ide a fronthoz közelebb fekvő táborokból, gyűjtőtáborrá vált;
1945. április 5-én harc nélkül adták át az angoloknak.
A falon többnyelvű felírat van. A magyar szövege:
"Örökké emlékezve a több ezer ártatlanul meghalt magyar honfitársunkra".
A múzeumban a tábor történetét ismertető kiállítás tekinthető meg.
A magyar szekció dokumentációs anyagában Edith Bruck, János Reisz, József Lukács, Susanne Schuller szerepel.
Megvásárolható visszaemlékezések:
Peter Lantos: Von Ungarn nach Bergen-Belsen und zurück: Eine Zeitreise. Göttingen, Wallstein Verlag, 2017.
Weiczner Jenő: "Ez most a sorsod, kiüldözött zsidó. Napló, 1944-1945. Budapest, Wesley János Kiadó, [2014?]
Rezső Kasztner: The Daring Rescue of Hungarian Jews: A Survivor's Account. London, Pimlico, 2009.
http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=content&chapter=6_5_1
[2] Bergen-Belsen Memorial Site
https://www.scrapbookpages.com/BergenBelsen/index.html
https://www.scrapbookpages.com/BergenBelsen/MemorialSiteTour05.html
[3] Bergen-Belsen felszabadításának magyar vonatkozásai
http://real.mtak.hu/86295/1/Tanulm%C3%A1ny%2C%20Nyitra%2C%202018..pdf
[4] James E. Young: Az emlékezés szövete. Megemlékezések és jelentés
http://epa.oszk.hu/00000/00036/00046/pdf/01.pdf
[5] Obelisk und Inschriftenwand http://www.befreiung1945.de/de/besuch-von-queen-elizabeth-ii/obelisk-und-innschriftenwand.html
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/3983
Normál és archív fotók

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/2083 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1364 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1883 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/335 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/278 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/295 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/860 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/291 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/289 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/384 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1163 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1099 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1199 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1014 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/824 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/161 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/791 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Obeliszk és emlékfal" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/100 • 4.2mm • ISO32