VII. ablakhármas
Domonkos-rend jelszava olvasható az középső üvegtábla fölső mezőjében: Laudare - Benedicere - Praedicare „Istent dicsérni, áldást mondani és az igét hirdetni”. Talán meg lehet állapítani, hogy a VII. üveg a magyar történelem földolgozóinak ólomüveg kerete.
1. ablak: Káldi György SJ. (SJ, magyarul: Jézus Társasága) „Azok közé a jezsuiták közé tartozott, akik Pázmány Péter vezetése alatt a 17. század első évtizedeiben megvalósították a királyi Magyarországon a katolikus reformot. Pázmány mellett, aki a magyar próza legnagyobb képviselője, Káldi volt a legjobb stiliszta. ” Karai László nevéhez a magyarországi nyomdászat megalapítása fűrződik. „1470-ben Rómában járt Mátyás király követeként … római tartózkodása alatt ismerkedett meg a korszak nagy találmányával, a nyomtatómesterséggel.”
2. ablak: Julianus barát OP, „szerzetes, a Keleten maradt magyarok megtérítésére 1235: indított 4 tagú csoport tagja.” Julianus baráttól ismerhetjük Batu kán IV. Bélához írt fenyegető levelét. Pázmány Péter SJ. „a magyarországi katolikus megújulás vezető alakja, jezsuita szerzetes, egyházi író.”
3.ablak: Domokos Pál Péter, „a moldvai csángó etnikai csoport legismertebb, széles érdeklődésű kutatója, akit metaforikusan a „csángók vándorapostolának" is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, a népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténet, a történeti demográfia kutatása területein egyaránt jelentőset alkotott. „ Pray György SJ, „kifejtette, a magyarországi tudományos élet fellendüléséhez nem egyetemekre, hanem könyvtárakra van szükség. „
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspoki-aldas-az-uj-pusztaszabolcsi-templomablakokra-kepriport
https://pusztaszabolcs.hu/dokumentumok/ertektar/Szent_Imre_templom.pdf
http://www.salwex.hu/termek/olomuveg-pusztaszabolcs_szent_laszlo_olomuveg_egetett_uvegfestes
http://pusztaszabolcs.eu/pusztaszabolcsi_romai_katolikus_plebania
https://www.pusztaszabolcs.hu/index.php?start=376
http://www.rakosmente.hu/Rakosmente/Dijazottjaink/Rakosligetert_Dij/domonkoslaszlo.aspx
http://jezsuita.hu/nevtar/kaldi-gyorgy/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Karai_L%C3%A1szl%C3%B3
http://lexikon.katolikus.hu/J/Julianus%20bar%C3%A1t.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1zm%C3%A1ny_P%C3%A9ter
http://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=15
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pray_Gy%C3%B6rgy#F%C5%91bb_m%C5%B1vei
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe8156d9-48dbb18efd3f6caae024a89f_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/80 • 16mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe816388-9500f6bfa7cdce9b4f57b895_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 62.7mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe816f08-37ff0d52afe206882f904622_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 62.7mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe817a51-fcff5de18c47d200f86eff9e_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 57.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe818ec3-6857076b94dade886f3fe2e8_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 57.2mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe819ee0-3323444779d09f2c4fe50a85_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 57.2mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe81ab33-e93aee2782731ffbf84fc10c_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 115mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe81bbec-1371cb7437e524a93aa408d6_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 115mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe81cb25-3ba6c60c294c25ed9778ea2c_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 64.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a38203-5d19cfe81d736-5e51839b20661b27d4e7181b_4.jpg)
"VII. ablakhármas" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 58.9mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!