Sárkányölő Szent György
Az avató ünnepség az istálló és a falán elhelyezett domborműről is szólt. Jelszó: "Meg kell védeni a rontásoktól a házat és lakóit, s főként az istállót!"
Ehhez igazodik a dombormű témája is: Sárkányölő Szent György éppen alkalmas az őrző-védő funkció ellátására.
A kultúráért felelős államtitkár avatóbeszéde szerint is az elhelyezés szimbolikus: "... két látszólag más természetű, ám a hagyomány szerint összekapcsolódó dolgot avatnak, hiszen Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása a volt istállóépületen kapott helyet, márpedig Sárkányölő Szent György napján elődeink a legkülönbözőbb módokon védték meg a házat és lakóit, de főként az istállót a rontástól." [2]
A dombormű hagyományos módon, a legendának megfelelően ábrázolja Szent Györgyöt, amint a közdelem végeztével dárdájával ledöfi a bűnt és a rontást jelképező sárkányt. A sárkány mancsaival próbálja hárítani a halálos döfést, holott az éppen a torkát szúrja át.
[2] https://magyarnemzet.hu/belfold/szent-gyorgyot-abrazolo-dombormuvet-avattak-kapolnasnyeken-6858236/

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

ƒ40/10 • 1/400 • 5.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/200 • 5mm • ISO100

ƒ53/10 • 1/1250 • 35.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ65/10 • 1/1000 • 258mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/800 • 107.5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 107.5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • 9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárkányölő Szent György" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/800 • 60.8mm • ISO80