1. A kecskeméti KÖJÁL székház átadásával egy időben kerültem a városba 1965-ben. A sorsom úgy hozta, hogy az új épület közelében laktam, figyelhettem a befejező munkákat, a homlokzat végleges kialakítását, rajta a Balaton utcáról jól látható EGÉSZSÉG című sgraffitót. Munkám, az épülettevézés során, terveim közegészségügyi egyeztetésére sokszor megfordultam a „nemszeretem” intézményben később is. Követtem hatalmasságát és hatalom fosztottságát is az idők folyamán. Ma már pontosan tudom: 1990 nyarán, a teljes épület homlokzatának tatarozásával egy időben festették le a sgraffitot, nyilván az akkori fődoktornő megbízásából, legalább is az ismerőseim közé tartozó akkori gazdasági igazgató így emlékszik ma vissza erre. Szándékának oka ma még, vagy ma már kinyomozhatatlan, állítólag a 90 utáni új helyzetben nem kívánatosnak ítélte a véleménye szerinti „szocreál” művet egy állami intézmény bejáratánál! (Ide kapcsolódnak a mellékleteim: a hely újság vonatkozó cikke; és a műalkotás ma lefestve egyszínűre.)
2. Az ingatlan ma magántulajdon. A tulajdonos lakásépítési célra vette meg a jobb sorsra érdemes területet a város önkormányzatától, a rajta meglévő épülettel, és persze a muráliával együtt. Az épület lebontása előre láthatóan két év múlva következik. Addig is a házat bérirodaként hasznosítja, és továbbra is működik, a három szintes főépülettel egybeépített, a műalkotásunkkal díszített, földszintes transzformátorház rész is, a főbejárattól jobbra. A területre 150 lakást építenek értékesítési céllal, az áramszolgáltató új előírására, új trafóval.
3. Mentési akciómat régebben elkezdtem ezzel a mindenfelé elterjesztett jelszóval: már csak 45 évig kellene megtartanunk ahhoz, hogy 100 évesen még mutogatható legyen az utókornak (2064)!

Az új épület építész tervezője kezdetben azzal biztatott, hogy a trafó épületrészét az átépítés során megtartják, úgy, hogy a homlokzatán a sgraffito helyben restaurálható majd. Az áramszolgáltató azonban új, a mai igényeknek jobban megfelelő trafóban érdekelt, ezért, ezt írta elő szolgáltatói feltételeként. Kialakult tehát egy új helyzet: a teljes épület lebontása. Én továbbra is bízom azonban abban, hogy az utcáról jól láthatóan, persze restaurálva, megmaradhat az utókornak az épületek elbontása után is, a sgraffitot hordozó falszakasz! Még egy emléktábla is elfér talán majd rajta, megemlékezve a mára már funkcióját vesztett, lebontott székházról, tervezőjéről és építőiről, és nem utolsó sorban a murália készítőjéről! Minden érdekeltet arra biztatok, hogy legyen ez a falmaradvány az új lakópark kertjének része, ha szükséges, az utca felől nézve esetleg lásson el takaró funkciót is! Ezt terjesztem, talán „ragályosan” is úton-útfélen, a terület tulajdonosánál, az ingatlanfejlesztőnél, a városi főépítésznél, az új épület építész tervezőjénél és a különböző illetékes, városi önkormányzati bizottságok és civil szervezetek vezetői és tagjai között, javítva ezzel a „megmentendő-megtartandó” pozícióját a Tamás Ervin muráliának.

---