Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa

Debrecen, Méliusz tér 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Debrecen
Méliusz tér 1.
A Kossuth utca végén, a Méliusz téren, a templom északi oldalánál áll.

Avatás1936
Avatás1873

TundeK62
2009.02.27. 22:25
Az emlékoszlopról való fotó hónapok óta itt volt már, de nem tudtam mit kezdeni vele, mert nem találtam sehol leírást hozzá, mi is lehet ez.
A hétvégén volt az Idegenvezetők Világnapja, és mint bárhol máshol az országban, el lehetett menni városnéző sétákra. Csatlakoztunk a családdal egy templomokat bemutató sétához. A következőket tudtam meg: Szombathy István Debrecen város főbírója volt, 1810-ben halt meg. Felesége, végakarataként 20 ezer forintot helyezett el, egy majdani református templom építésére. A templomot végül 1888-ban avatták fel, tervezte Petz Sámuel. Veres templomnak is nevezik.
Az emlékoszlopot 1873-ban a Református Kollégium melletti Emlékkertben állították fel.
Az oszlopon a feleség neve helytelenül van írva, igazából Veresmarthy Zsuzsannának hívták.

1936-ban, amikor készen lettek a templombelső díszítésével, akkor hozták át a templom mellé az emlékoszlopot. Eredetileg egy bronz amfora volt a tetején. Az időközben megrongálódott, meg le is verték a helyéről. Tettek helyébe egy műkőből készült virágtartót. De ma már ez se látható, helyén egy egyszerű fehér márványkocka van.
További linkek
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,474,0,0,1,0

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
14336
Feltöltve
2009.02.27. 18:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.27. 18:35

"Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
14337

14338
Feltöltve
2009.02.27. 18:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.27. 18:36

Archív fotók

"Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
183713
Forrás
Arcanum: 36227
Feltöltve
2014.10.16. 18:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.16. 18:11
Archív felvétel

"Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
183714
Forrás
Képeslap részlete
Feltöltve
2014.10.16. 18:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.16. 18:11
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
14339
Feltöltve
2009.02.27. 18:39
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.27. 18:39
Összesen 6 fotó

Műlap története

09.02.27. 22:25
TundeK62 publikálta "Szombathy István és Veresmarthy Zsuzsanna emlékoszlopa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.