Kuti József síremléke
Bajcsy-Zsilinszky Endre utca
Református lelkész, 1977. december 19-én bekövetkezett haláláig Balatonkenese református lelkipásztora volt. [1]
A síremlékét díszítő fa szobor egy református lelkipásztor alakját ábrázolja sapkában és palástban. Az alkotást Péterfy Ferenc református pap Péterfy Gizella festő, és szobrászművész édesapja készítette kis méretben. A Kenesén élő lánya nagyította fel és így helyezték a sírra.
Nekem nagyon tetszik ez a letisztult formájú szobor, ahogy a koromfekete alak ott áll tekintélyt parancsolóan.
"Kő Pál
Pásztorszobor Sinka emlékére
...A másik Kuti József, református lelkész volt Balatonkenesén. Ő Kodolányi János író barátja „veszekedő társa”-ként benne élt a népi mozgalomban. Mi ott vettünk házat akkor, a feleségem, Péterfy Gizella festő ma is ott dolgozik. Józsi bácsi olyan szuverén gondolkodó volt, hogy a püspöke el akarta küldeni a községből. Kenesén a német temetőt gondozta a hallottaknak kijáró tisztelettel akkor, amikor mindenütt szovjet emlékműveket állítottak... Ebből a kapcsolatból létrejött egy Kossuth-szobor; Balatonkenesén a helytörténeti múzeumba került. De őt is megmintáztam, a vállára templomot helyeztem és kis házacskákat, tulajdonképpen egy kis falut, utakkal, fákkal, bokrokkal. A síremlékét pedig a feleségem készítette el.... [2]
A sírhelyen nyugszik még felesége,
Mikó Judit 1914-2000
[1] Kuti József életrajzi adat: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PRGYK_Fk_14_Jub_03/?pg=409&layout=s
[2] Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus 28. (37. évfolyam, 200. szám)

"Kuti József síremléke" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ40/10 • 1/400 • 8.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Kuti József síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Kuti József síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 15.3mm • ISO200