Az a sorozat, amit Székely Kata készített az állatkert részére, elsődlegesen a vakok és gyengén látók tájékozódására szolgál. Az első széria darabjait számszerűen nem ismerem, hiszen a kert jellegzetes pontjain találhatók meg a kis alkotások, de számuk folyamatosan növekszik.
A szobrok mellett braille-írással készült tájékoztató tábla ismerteti a megjelenített állat/állatka kapcsán adódó tudnivalókat, így életterükről, szokásaikról is információkat kapnak, akik erre fel vannak készülve. Sajnos, a látók számára ilyen eligazító tábla nincs. Persze, egy kedves béka egyértelműen azonosítható így is.
Úgy gondoltam, mellőzöm most az állat konkrét, "tudományos" igényű bemutatását. Talán mindenki ismeri, bár már ebben sem lehetek biztos, a legritkábban találkozom velük természetes körülmények között. Rábízom inkább a feladatot Nagy Lajos számomra kedves karcolatainak egyikére:
"A béka a tó partján ugrál. (...)
A béka petéit a vízbe rakja, s ott a nap melege költi ki azokat; a petéből egy hal alakú lábatlan állat bújik elő, amelynek a feje mögött kétoldalt kis cafatok lógnak le, ezek a kopoltyúi s ezekkel lélegzik. Ez nagy előnye a békának a szegény emberrel szemben, akiről mostanában szintén cafatok lógnak le, mégpedig nem is kis cafatok, hanem nagyok, amelyekkel azonban nem tud lélegzeni; ezért nem is nevezik ezeket a cafatokat kopoltyúknak, hanem ruhának. Ebből a vízben lábatlankodó kopoltyús-cafatos kis békából, melyet népiesen ebihalnak neveznek, lassanként kifejlődik az igazi béka úgy, hogy megnő, a kopoltyúit elveszti, tüdeje képződik, lábai nőnek, a farka összezsugorodik, most már kimászik a vízből a szárazföldre, s ott ugrál, mégpedig zeneszóra, mert a többiek, szintén a tó partján, őrülten kuruttyolnak, brekegnek és pupúznak..."

---