A ma már a Szent István Király Múzeum állandó régészeti kiállításának otthont adó rendházat a jezsuiták építették 1744 és 1763 között^[1][2] Paul Hatzinger tervei alapján^[1][3]. (Az építész egyébként részt vett a (volt ferences) Szent Imre-templom megtervezésében és a Szent István-székesegyház helyén álló Szent Péter és Pál-plébániatemplom 1743-ban ledőlt déli tornyának újraépítésében is.^[1])

A barokk épület kisebb méretű kőkeretes, kosáríves, záróköves kapuja felett, a volutás konzolon nyugvó íves párkány törésében a sugárkoszorús jezsuita címer látható.^[1][2][3] Felirata: I H S (Jesus Homo Salvator, vagyis Jézus az emberek megváltója.)

A jezsuiták 1773-as feloszlatása után 1786-ig a pálosoké lett a rendház, majd a következő 27 évben katonai élelemraktár volt, a francia háborúk idején (1805-1809) pedig katonai kórházként szolgált. A városban ma is jelenlévő ciszterci rend 1813-ban kapta meg az épületet a templommal egyetemben. A II. világháború után diákkollégium költözött a műemléképületbe, majd 1978-ban múzeumi kezelésbe került.^[1] Műemléki védelem alatt áll.^[2]

---