A Nemzeti Színház szoborparkjában álló alkotás Gobbi Hildát (1913– 1988) a Kossuth-díjas színművésznőt, érdemes és kiváló művészt ábrázolja.

Gobbi Hilda színészi tanulmányait 1935-ben kezdte meg. Miután végzett a Sziíniakadémián, a Nemzeti Színház szerződtette, ahol 20 évet töltött. Ezt követően a József Attila Színházhoz szerződött, ahol 10 évig volt tag. Ez után újra a Nemzetihez, majd a Katona József színházba szerződött, ahol haláláig tag volt.
A Színházi Adattárban 124 bemutatót jegyeznek.
Játszott színpadon, filmeken, televízióban, rádióban.

Erősen bal oldali beállítottságú, közéleti ember volt. Kezdeményezte a Bajor Gizi Szí­nészmúzeum létrehozását. Javaslatára diákok számára kollégiumot, idős kollégáknak Színészotthont hoztak létre.
Szívügye volt a Nemzeti Színház épületének építése. Saját felajánlásán kívül gyűjtést szervezett a színház javára. Mégsem élhette meg, hogy maga is láthassa az új épületet.

Itt azonban nem csak a szoborral emlékeznek róla, hanem nevét viseli a stúdiószínház.
Emlékére díjat is alapítottak.

1982-ben kiadott "Közben" című önéletrajzi könyvéből:

"...Félek a haláltól. Majdnem mindig félek. Csak a temetőben és Visegrád Szent György puszta Áprily Lajos völgyének bányájában nem... Egy morzsányi biztonságot a halálfélelem ellen csak a természet nyújt - ha nyújt! Ebben a bányában talán felépí­thetném gyerekes, de mégis olyan nehezen felehető ifjúkori álmomat: a Néma Vágyak Templomát! A bánya köveiből egy kis épület, belül fehérre meszelve, hófehér padokkal; a főfalán egy mosolygó, nevető Krisztussal - mert nem hiszem, hogy Megváltónknak nem volt az emberek számára mosolya. Az ajtó nyitva lenne - mindenkinek. Embernek, őznek, rókának, sündisznónak. Templomom egyetlen szertartása a gondolat lenne. Csak ülnénk itt a padon, és néznénk a sziklafalat, amely örökké volt, és - ha semmi nem jön közbe - talán örökké lesz.
...A legijesztőbb, hogy lassan-lassan eltávoznak a tanúk. Elmennek, s magukkal viszik életünk egy-egy korszakát - homály fed bizonyos eseményeket, amiket már soha senkitől nem kérdezhetünk meg. Távozásukkal a mi életünk is elvékonyul, üresebb lesz, de fakóbb, valószí­nűtlenebb lesz a kor is - a múltunk -, amiben éltünk és játszottunk; ki-ki a maga szerepét..."

---