Második Tamásiban tett utam sok örömet okozott, bár cserébe nem kevés nyitott kérdés keletkezett. Az elsődleges célom akkor is ennek a szobornak a megtalálása volt új helyén – immár sikerrel. A visszaút előtti kiszámolt percekben beugrottam a könyvtárba, ahol ígéretet kaptam a tamási szobrokról készült digitalizált régi fényképek megküldésére, amiket meg is kaptam. Későbbi telefon: az itt látható fotók pontos helyének tisztázása... újabb hála a türelemért. Így már be tudom mutatni ezt az értékes alkotást első felállítási helyén.
A Lektorátus leírása szerint sem egyértelmű az elhelyezés (Tamásiban a Főtér értelmezése elég "rugalmas"). A lényeg: az első elhelyezés valóban ezen a központi helyen történt, méghozzá a gesztenyesorral díszített részen úgy, hogy nem "ütötték egymást" a Felszabadulási emlékművel, de a felmerült gyanú ellenére nem is bontották le azt. Pontosabban ld. az elérhetőség mezőt, ill. a térképet.

Amit azóta találtam, egy újságcikk, amiben a művésznő nyilatkozik az emlékmű létrejöttének körülményeiről és azokról a gondolatokról, amik még alkotás közben is jelentősen formálták a művet. Egy interjú, gondolom, a leghitelesebb forrás. ^[1]
Tehát, a Fiatal Képzőművészek Stúdiuma – megemlékezésül az 1919-es eseményekre pályázatot írt ki, amink első díját nyerte a művésznő ennek a kompozíciónak megformálásáért. Ehhez kapcsolódóan az alkotás kicsinyített mását bemutatták a Műcsarnokban (1969).
Olvasom: "a téma szabad volt", saját elképzelés szerint történhetett a kidolgozás. Meglepő, a kiírás konkrétumától eltérve, a mű általános, "nem kapcsolódik szorosan egyetlen mozgalomhoz sem", így bármilyen igazságos harc során elveszített apa és az őt gyászolók tragédiáját jeleníti meg. Idézve: "Ez az én tiszteletadásom a mártírok előtt. "
A helyről (a templom közelében lévő liget): " Ez olyan keret, ahol a tiszteletadás és emlékezés hangulata könnyen alakulhat ki".
A művésznő eredetileg három alakos művet tervezett az ott álló, sirató anya ábrázolásával, de ez változott: "Úgy gondoltam, hogy a sirató anya legyen maga a néző, az a néző, aki a gondolattal azonosulni képes."
Később: "...Az álló fiú vékony, zsenge vállán nyugvó felelősség ezt az alakot erőssé teszi. A fiú akt figurájával... az ember meztelen fájdalmának megrázóbb élményét szerettem volna elmondani. A halott figura felöltözöttségével pedig a népi mozgalmak elesett hőseire akartam utalni."

---