A kedvenc épülettömb a Kerepesi úti lakótelepen, az Örs vezér teréhez legközelebb található. Itt a kapudomborművek sora a belső udvar felőli oldalon a legsűrűbben helyezkednek el, de a legnehezebben megközelíthetők. Én szeretem az ilyen fajta kihívásokat, néhány trükk közül egyik-másik csak beválik. Ez az a hely, ahol a beépítési koncepció következtében az udvari épületrész a kezdetekkor szabadon megközelíthető volt. De a lakók/tulajdonosok döntése alapján kerítés került a tömb "nyitott" oldalára, vagyis a köztér ezzel "közösségi" térré alakult. A kíváncsiskodót pedig nem szeretik igazán – hallom. Nagyobb az esély, ha a kapun kopog valaki. Itt pedig több kapu is adta magát, egyik megnyílott.
Engedélyt kaptam a fotózásra, igaz rövidre szabott idővel. A díszítésekkel az udvar két párhuzamos oldalát "tisztelték meg" úgy, hogy nincs ismétlődés, a domborművek (jelen ismereteim szerint) egyediek. És ahogy megtudtam, a lakótelep maga, a "társművészeti ágak" alkotásival együtt védettséget élveznek: "Védett a beépítési mód, az épülettömegek, az eredeti homlokzatok és a társművész alkotások: a reliefek és a szobrok." ^[1]
A kép idilli. Hogyan lehet ezt mindenféle dagályosság nélkül leírni? Egyáltalán, saját szavakkal, amikor nincs is mit másolni!? Nem mintha szándékomban állna. Két ember: férfi és nő, talán még szeretik is egymást. Érzések? Ez sajnos önmagában is giccs. Fokozva mindezt, a címet én adtam. Forrás nincs, én meg asszociáltam.
Életkép: két fiatal ember – mindkettő mezítláb – egymásnak majdnem háttal, mégis szoros kapcsolatban egymással. A nő kezében néhány szál virág. Lehet a rétről szakította, de mi van, ha a fiútól kapta? A leányzó testét finom anyagból készült, éppen-csak ruha fedi, fülében gyöngyből készült kis ékszer.
A fiú (ő sincs túlöltözve) kezében szalagokkal feldíszített lant. A zene hangja.... jajj, ez nagyon ciki... mert szép... szeretem a zenét! És már hallom is a tücsökciripelést!

---