Gólyák
Vezérelvem szerint az ajtón (bejáraton) keresztül próbálkoztam. Addig néztem a sorakozó kapukat, amíg nem találtam egyet, ami kinyílt, és udvariasan kerestem a közös képviselőt az engedély ügyében. Szerencsére erre nem volt szükség, mindössze egy elég rövid határidőt kaptam.
Az első szemle az udvaron azt a meglepő eredményt hozta, valószínűleg ez az épülettömb az, ahol a legtöbb kapudombormű található, sőt némelyiknek az alkotója is azonosítható – akkor is, ha nem mindig egyértelmű.
A Bolgárkertész utcai oldalon jutottam be a bűvös körbe – köszönet a segítőkész lakónak! – ez a kapu a domborművével éppen szemközt van, a Kerepesi úti oldalon.
Itt is, (sajnos, nem egyedi) az első benyomás hibás volt: úgy tűnt, pelikánpárt látok. Szeretem a pelikánokat, vagyis a gödényalakúak [1] (nem simán a "gödény") egy családjába tartozó fajt, de jobban megnézve, mégis mintha egy gólyapár taposná a vízi sást és növényeket – netán békára vadásznak a gólyaalakúak egy rendjének képviseletében.
A kettőt én képileg kevertem a nagy sietségben, de olvasom, van "átjárás" a két rend között, így a gödényalakúak rendjéből a 2010-es évek elején kivettek számtalan ide sorolt fajt, míg "a gödényfélék nem maradtak e rend egyetlen recens családja, mivel a gólyaalakúak (...) rendjének 5 recens családjából négyet ide helyeztek át". Ez viszont nem biztos, hogy érinti a mi gólyáinkat.
Mert végül is arra jutottam, a kor személetéhez jobban illik egy hungarikumnak ismert gólyapár, mint bármilyen gödény.
Másrészt a kapu felett toporgó pár ábrázolásában van valami karikatúra-szerű, máshogy nézve igen jó kedélyű állatkáknak látom. Az viszont tagadhatatlan, hogy e mögött feltétlen szeretet húzódik. Na persze, egy új, fiatalok részére épült lakótelepnek leginkább gólyákra lehet szüksége...
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B3lyaalak%C3%BAak

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 15.9mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/40 • 26.1mm • ISO800

ƒ63/10 • 1/50 • 50.2mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 15.9mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • 26.1mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 39.9mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gólyák" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 8.9mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!