Székesfehérvár egyik legkülönösebb síremléke a felsővárosi Csutora temető közepén tör az ég felé. A régi, dór pilléres, domborműves obeliszk^[1] alkotójának kilétét sokáig homály fedte - ám nemrég megtudtam, hogy a rejtély kulcsa Adonyban van, emellett az is kiderült, hogy az alkotás a szabadkőművességhez kapcsolható.

A szóban forgó mészkő műalkotás egyike Fehérvár viszonylag kevés megmaradt német feliratú síremlékeinek. Valószínűleg az igen nagy méretének köszönhetően maradt fenn - mivel nem tudták elmozdítani, idővel teljesen "körbebástyázták" az újabb sírokkal. Az említett német nyelvű feliratok szerint itt nyugszik a 61. életévében elhunyt Anton Walch kőfaragómester (†1836), valamint (felesége) Barbara Walch (†1855), illetve (unokái) Emerika Wurm (†1923) és Szidonia Wurm (†1937). A Walch név ismerős lehet a fehérváriak számára: a kismartoni Thomas Walch végezte 1717-ben a Városháza kőfaragómunkáit^[2] - ő készítette a barokk épület gyönyörű szép kapuját és annak szobrait (a történelem viharát sajnos csak Prudentia vészelte át, az eredeti Iustitia 1956 áldozatául esett) - emellett ő faraghatta Veszprém 1750-ben felállított Szentháromság-szobrát is^[3]. Valószínűleg e neves mesterember leszármazottja volt az itt eltemetett Anton Walch, kinek sajnos nem ismeretesek munkái. Tudvalevő viszont, hogy 1807 és 1812 között az új, klasszicista Megyeháza építési munkáinak egyik vezetője egy bizonyos Andreas Walch volt^[4], de egyebet róla se tudni.

A klasszicizáló jellegű emlék misztikus jelképeivel magán viseli a XIX. század első felének szentimentális, romantikus, egzotikumokat kedvelő sírkultuszát. Míg az obeliszk délnyugatra néző felületén mívesen faragott feszület-relief, északkeleti felén urna látható. Utóbbi is népszerű sírkőszimbólumnak számított, ám általában lepellel (élők és holtak közötti választóvonal) együtt ábrázolták. Az oldalakon egy-egy lefelé tartott, ám ennek ellenére égő fáklya, a halál utáni élet kifejezője, alant a palmettás akroterionok által keretezett félköríves timpanonokon pedig szárnyas homokóra - mely a mulandóságra kíván emlékeztetni - illetve éjjeli lepke látható. A moly tulajdonképpen a halhatatlan lélek képmása, mely a mozdulatlan bábból, azaz a halál merevségéből szabadul ki^[5]. A Walch-sír ezen jelképe - tudomásom szerint - egyedülálló Székesfehérváron, a többi motívumot viszont itt-ott felfedezhetjük a város régi sírkertjeiben (a Hosszú temetőben Teutschman József sebészorvos síremlékén például fáklya, illetve egyéb szimbólumokkal kombinálva szárnyas homokóra és urna is szerepel^[6]). Mindezen felül figyelemre méltóak még, sőt talán a legérdekesebbek az oszlopok felett lévő hatágú csillagok - vélhetően ezek sem csupán egyszerű díszítőelemek: a hexagramma valójában két háromszög (az isteni és a földi) összekapcsolódása, és arra utal, hogy a feltámadás felülkerekedik a valóság alsóbb és felsőbb szintjein^[7].

Még 2018 januárjában R. Szolga Réka egy olyan adonyi síremlékről írt, mely az újságcikket figyelmembe ajánló Bándy Márta ükapjának, id. Havranek Antalnak egy korai alkotása^[8]. A túlburjánzó növényzet fogságából frissen kiszabadított sír múltjának akkor Rózsafi János hadtörténész járt utána, és kiderült, hogy a szóban forgó kriptát - mely Adony városának legöregebbje - a Zichy család alkalmazásában állt Uhlarik János uradalmi mérnök készíttette a fiatal kőfaragóval 1851-ben korábban elhunyt felesége emlékére. Ami a mi szempontunkból igazán érdekes, hogy ez a síremlék szinte teljesen megegyezik a Csutora temető obeliszkével - a székesfehérvári alkotásról csupán az adonyi mű Istenszemes domborműve hiányzik. A mindent látó szemről biztosan sokaknak a szabadkőművesség jut eszébe. Nos, Uhlarik a szabadkőművesek szellemi és politikai elitjéhez tartozott, mint a Fraternitas páholy felügyelője. Ami pedig az obeliszk (azaz magas piramis) hangsúlyos jelképeit illeti, meg kell említeni, hogy a szervezet rituális szertartásaiban mindig is központi szerepet játszott a halál és az újjászületés dramatizált rítusa^[9]. Habár úgy tudni, Fehérváron nem volt páholyuk, nyilvánvalóan Walch is szabadkőműves volt, sírjáról a szemet - mely egyébként legelőször 1797-ben jelent meg a szabadkőműves ikonográfiában^[10] - az újonnan felvésendő nevek miatt csiszolhatták le. Az adonyi cikkben egyébként még megemlítik azt is, hogy a fehérvári kőfaragó legény, Havranek Antal - miután hazatért a vándorlásából - egy bizonyos Walch Antalnak a királykúti műhelyét vásárolta meg. A kör bezárult.

---