Munkás Szent József-templom üvegablakai 2.
A Kós Károly tér egyik oldalánál áll, párhuzamosan az ottani római katolikus templom, ami a telep kiépülésével egy időben készült el.
"A templom építése 1926 nyarán kezdődött és 1930 decemberében ért véget, 1930. december 8-án volt a templom megáldása és az első szentmise...
A Munkás Szent József tiszteletére felszentelt templom neoromán stílusban épült, jellegzetessége a díszes kőfaragású főbejárat, valamint a harangtorony. A templom hossza: 50 m, szélessége: 30 m, belmagassága 19 m, a torony 51 m magas."
Sajnos, az itt bemutatott ólomüveg ablakokról nem sok forrást találtam. A templomban kihelyezett templomtörténetben is el vannak írva az alkotó nevek, de egyéb oldalakon világosan körvonalazható az alkotók kiléte.
Az üvegablakokról szóló blogoldal https://templomablakanno.blog.hu/2014/07/07/ligeti_sandor_526 azt írja, hogy Ligeti Sándor 1928-ban Kispesten hozott létre műhelyt. A wekerlei templom már javában épült ebben az időpontban. 1930 év elején azonban a mester meghalt, és a fiai vették át az üzletet. A templomot 1930 év végén fel is avatták.
A hajó nagy belmagassága miatt két sorban helyezkednek el az ablakok. A tér felőli oldalon (vagyis a délin) az alsó sorban két kör alakú ablakot láthatunk, melyek egy-egy oltár fölött helyezkednek el. A főbejárathoz közeli a Patrona Hungaria ablak, a másik egy Jézus Szíve ábrázolás. A felső sorban két hármas ablak látszik kívülről. A főbejárathoz közelebb Szent Domonkos alakját, még kb. a hajó közepén Szent Erzsébet alakját jelenítették meg a művészek. Itt, a hármas ablakoknak csak a középső része figurális.
Olvasható egy mondat a wikipédiás leírásban, amivel erősen vitatkoznék. Erre gondolok: "2010-ben a Kós Károly térrel egyidejűleg európai uniós támogatással a templom renoválása is megtörtént." A valóság az, hogy a templom külső felületeit renoválták, ám jobban körbenézve a belső térben, még legalább 100 millió forint forrás kellene a teljes renováláshoz. És, lehet, hogy óvatos volt a becslésem...
https://www.wplebania.hu/
https://templomablakanno.blog.hu/2014/07/07/ligeti_sandor_526

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 64.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 82.4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.1mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/25 • 5.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/20 • 5.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 61mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.1mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.1mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/25 • 64.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/25 • 34.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/8 • 120.9mm • ISO1600