Szent Tamás-üvegablak
A sajátos belső kialakítású templom egyes részletei Szent Tamás életének meghatározó helyszíneit idézik. A keleties motívumok részint Jeruzsálemre utalnak – itt találkozott a feltámadt Jézussal, másrészt vértanúhalálának helyszínét, Indiát idézik.
A templom falain különböző tematikájú üvegablakok láthatók. Figyelemreméltó a szentély festett üvegablaka, amin Jézus töviskoszorúja jelenik meg. A bejárat két oldalán is üvegablakok sorakoznak,, amik többnyire szenteket, ill. a templomhajó oldalfalain lévők a 12 apostol képét ábrázolják.
A templomtérben Meszlényi János több rézlemezből hajtogatott technikával készült szobrát helyezték el. A templomhajó jobb oldalán a névadó alakját ábrázoló szobra áll, mögötte "hitetlen" Tamás történetét illusztráló festett üvegablakkal.
A fotók készítése igen nehéz volt. A hosszúkás, függőleges sávokban osztott ablakrészek nem foghatók be egy képbe, ill. így részletei nem érvényesülhetnek. A különböző szögekből készített felvételek hol egyik, hol másik részt engedik látni, amit jórészt a fényviszonyok határoznak meg.
Az ablakon Tamás történetéhez tartozó bibliai idézetek jelennek meg. Leolvasva:
Tamás (érintésre nyújtott kéz): "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát és ujjammal a szegek helyét nem érintem, én nem hiszem."
Jézus (vérző sebbel ábrázolt kéz) válasza: "Hittél Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek." (Jn 20,24-29.)
A teljes történet leírása, ill. az idézet részletek más fordításban – további szövegkörnyezettel: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-tamas-apostol
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c610c407de-3e5214e76c8b5a0e616413c9_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • 4.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146e2a14-6d956b45fa27209f38389df2_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/160 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c610c43e33-9352a57dbbee12f3824406db_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 4.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146dd836-c256d126ee10f43251e19228_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/80 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c610c46e78-61ad6d84a8f25089f2916d36_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c610c3e2f6-bfd3f149b4ea021ebffb8457_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • 4.8mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146e6f49-a548fb299c1e579ae93b1e7a_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 19.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e11c553d4376-e490f29db6575926f2107b9a_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 14.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e11c3b6440c7-6891f2aa47941cfd7cd5305f_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 14.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146e4ccd-5ca83573d9aa8d12462ae246_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/160 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c610c3b598-82b846f41e55afc3123a9609_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146e07f8-ddfa0ac4bc02152d32c31ee0_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/160 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146e900c-401d0a11f62ac16d41b0b07b_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 4.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a39954-5e0c6146eb32f-d1f5253c240e7fa217bdf168_4.jpg)
"Szent Tamás-üvegablak" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • 12.6mm • ISO320