Szentháromság-oszlop
Egykor kettős várfal védte, melynek maradványai ma is láthatók.
A település honlapja az építészeti emlékek között a templomon kívül mindössze a Mária-oszlopot, egy Szentháromság-oszlopot és az Óratornyot említi. [1]
A Mária-oszlopon, az Óratorony fülkeszobrán (Immaculata), kívül is szerepelnek már vallai emlékek a műlapok között.
A Szentháromság-oszlop négyzet alapú talapzaton áll. Mindegyik oldala feliratos. Itt olvasható az állítás pontos dátuma is: „17 / MÁI ANNO / 1702”
A talapzat felett díszítetlen, élszedett oszlopon áll a Szentháromság.
A Szentháromság szoborcsoportja itt is az úgynevezett „Kegyelem széke” ábrázolásmódban jelenik meg, amely rendkívül elterjedt a várvidéki Szentháromság-oszlopokon.
A Magyar Katolikus Lexikon így ír a „kegyelem székéről”: „kegyelem trónusa (ném. Gnadenstuhl): a Szentháromságot megjelenítő ábrázolás. (…) A 15. századtól két típusa van: az Atyaisten a kereszten tartja a halott Krisztust, vagy csak Krisztust tartja, s kettőjük között lebeg a Szentlélek galambja. (…) A trónoló Atyaisten ölében a keresztjével megjelenített Gyermek Jézus is ülhet. Ennek előképe lehet a bizánci típus, mely a trónoló Atyaistent ölében a kis méretű, de felnőtt Megváltóval mutatta.” [2]
A vallai szobron az Atyaisten a kereszten tartja a halott Krisztust, lábuk alatt kiterjesztett szárnyú galamb képében látjuk a Szentháromság harmadik személyét, a Szentlelket.
[2] http://lexikon.katolikus.hu/K/kegyelem%20tr%C3%B3nusa.html
-http://www.sagen.at/fotos/showphoto.php/photo/4341/size/big
-https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Wallern_im_Burgenland

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/500 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 52mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/320 • 170mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 52mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 52mm • ISO100

ƒ5/1 • 1/320 • 75mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 50mm • ISO160

ƒ9/1 • 1/320 • 44mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 240mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 70mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 105mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO160