Szent II. János Pál pápa
Kaplica
A II. János Pál-kultusz Lengyelországban óriási. Minden lengyel városban találni legalább egy köztéri szobrot róla. Lengyelországban még életében 230 darab II. János Pál szobrot állítottak fel. Az elsőt természetesen Krakkóban helyezték el, a püspöki palota udvarán, 1980-ban. https://www.kozterkep.hu/11937/ii-janos-pal-papa
A település új templomának védőszentje II. János Pál, a templom alapkövét is megáldotta a pápa. A templom előtt egész alakos homokkőből faragott szobrot készített a közeli Krosno város szobrásza Grzegorz Tomkowicz. A szobrász nevét nem vésték a talapzatra, csak az avatás időpontját, de egy szomszéd a segítségünkre sietett. Miután nem találta meg az interneten, a falu régi temploma melletti plébániára küldött bennünket, ahol a kedves plébánostól megtudtuk a szobrász nevét, ő az új templom plébánosa is.
A magas vörös gránit talapzaton áll a pápa egész alakos szobra homokkőből kifaragva. mindkét kezét a pásztorbotján tartja, arcán a jellegzetes, kedves mosoly.
II. János Pált karizmatikus személyiségnek tartották, ráadásul ő volt az egyik legtöbbet utazó pápa. Magyarországon kétszer is: 1991-ben és 1996-ban járt. Előtte mindössze egy pápa járt Magyarországon, IX. Szent Leó 1052-ben.
https://pl.wikipedia.org/wiki/Ko%C5%9Bci%C3%B3%C5%82_%C5%9Bw._Jana_Paw%C5%82a_II_w_Przysiekach
https://pl.wikipedia.org/wiki/Plik:Przysieki,_pomnik_św.Jana_Pawła_II_przed_kościołem.jpg
http://www.bwakrosno.pl/strona-332-grzegorz_tomkowicz_malarstwo_i_rzezba.html
Angol leírás, sztori
The sculpture is made of sandstone. The Pope is holding both hands on his crosier.

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • 8.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ43/10 • 1/500 • 10.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/1000 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • 30.9mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/500 • 6.3mm • ISO125

ƒ40/10 • 1/500 • 8.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 8.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent II. János Pál pápa" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO125