Fónyi Géza festőművész ^{[1] [2]} egyik mozaik alkotását pár hónappal ezelőtt volt szerencsém személyesen is megtekinteni Csornán. Most is, mint akkor nagyon lelkesen vetettem bele magam a dabasi alkotás felkutatásába, amire egy régi újságcikkben bukkantam:

"Dabas első monumentális méretű alkotása a járási hivatal tanácstermében lelte meg otthonát. Az építkezés lendületét kifejező sgraffitot 1965-ben készítette el kartonvázlatok alapján Fónyi Géza festőművész. A fekete-lila-fehér rétegek feltárását az eltérő mélységű rajzos karcolás alakítja egységgé — a himnikus téma kellemes látványszerkezetben jelenik meg. Illyés Gyula építőkhöz címzett nagy verse folytatódik a képzőművészet vizuális közegében Fónyi Géza sokrétűen elmélyült közreműködésével. Ebben a művében ars poeticáját is megfogalmazta a világosan körülhatárolt, igényesen közérthető festői formáival, mely a világ központi elemét — az építés dinamikájának emberi humánumát ragadja meg.

Illyés költeményének szárnyalását elégikusra szelídíti művének szabálytalan timpanon alaprajzában Fónyi, aki „Állványok, frissen felrakott falak”, „Téglát téglára" halmozó iramával a hétköznapokat felmagasztalja, a munka nem szűnő szertartásait jeleníti. Emeletjelzőn két szinten helyezkedik el zászlólengető csoportja — a félig kész városra mutat szélső figurája, mások tervrajzot figyelnek — a kétkezi és szellemi munka jelenléte érződik a daru- és állványerdő között. A színrend és a rajz nyugtalanságának indokolt ellentéte a tisztázott célokra és az építkezés feszültségére utal: előrehaladás nem lehet soha problémamentes.

Mozgalmasság és lendület terebélyesül a munkaeszközökben, frissen elkészült házakban és az emberekben egyaránt. Minden „újakra” készül itt, a tervező gondolat is párhuzamosan emelkedik a téglasorokkal — a láncszerű kézfogás a munka népének összekovácsolódott egységét jelzi." - olvasható Losonczi Miklós cikkében, mely a Pest Megyei Hírlapban jelent meg 1971. november 21-én.^[3]

Eddig a vidámság, most a szomorú oldal:

"Valós jelentőségénél nagyobb lakossági visszhangot váltott ki az egykori járási hivatal dísztermének és előcsarnokának felújítása, melynek során falburkolat mögé „száműzték” Fónyi Géza (*1899 †1971) Kossuth-díjas festő- és mozaikművész szocreál alkotását, az 1964-ben készült sgraffitót. Sokan ezt felesleges luxuskiadásnak ítélték, míg a tanácsi vezetés azzal érvelt, hogy a leendő városnak szüksége lesz egy megfelelő esztétikai nívójú tanácskozó teremre, ahol a polgári esküvői szertartásokat is megtarthatják." ^[4]

Muszáj leírnom, mert jóérzésű emberként nem tudom magamban tartani: vannak helyek és emberek, intézmények, akik büszkék rá, hogy hatalmas kincs van a kezükben és mint kisdedet féltve óvják a külső környezeti hatásoktól. De sajnos van ennek az ellenkezője, amit kicsit (nagyon!) nehezen értek/értünk meg. Értem én, hogy régi, meg az előző rendszerben készült, takarjuk le, tüntessük el, "töröljük ki"? Nem tetszik, nem fér bele az új dizájnba... - jaj de sokszor hallottam már és félek, hogy még fogom is párszor. De bízom benne talán egyszer valaki mégis úgy gondolja, hogy hiba volt eltakarni és újra látható lesz...

---