Szerintem nincs olyan ember ma Magyarországon, akinek Kovács Margit neve ne lenne ismerős. A Kossuth-díjas magyar kerámiaművész neve hallatán még ma is sokan felkapják a fejüket, holott sajnálatos módon már több, mint 40 éve nincs köztünk. Első önálló kiállítása 1928-ban nyílt meg. Ezt követően befutott művész lett. Pályája 1945 után is folytatódott, számos megrendelést kapott állami középületek és magánépületek számára, melynek során kerámiafaliképeket, domborműveket készített. ^[1]

Életrajzában olvasható, hogy a szombathelyi Egészségügyi Gyermekotthon részére 1965-ben készített egy mázas falikerámiát.^[2] Az intézményt ünnepélyes keretek között 1966. november 1-jén adták át.^[3] 2004-ben az evangélikus egyház kezelésébe került az épület. A murália műlapját kerestem itt az oldalon és meglepődtem, hogy nem találtam róla publikációt. Talán már nincs is meg? - tettem fel magamnak a kérdést. Elkezdtem nézegetni az adatbázisokat, ahol egy újságcikkre bukkantam, benne egy fotó, mely az alkotás egy részletét ábrázolja. Egyre jobban kezdett érdekelni a kerámiafal sorsa és felvettem a kapcsolatot az épületben működő Johanneum Diakóniai Központ vezetőjével Gregersen-Labossa György Úrral, akitől rövid időn belül az alábbi válasz érkezett:

"Az alkotások mai napig ékei az épületnek, és természetesen bármikor fotózható. Érdekesség, hogy a szentendrei Kovács Margit Múzeum is csak az elmúlt évben fedezte fel ezt nagyszerű alkotást az intézményünkben."

Éltem a lehetőséggel és nemrég ellátogattam az intézménybe, ahol megismertem személyesen a lelkész urat, aki a Kovács Margit alkotáson kívül az épületben lévő többi rejtett kincset is megmutatta. A fentebb említett újságcikk egy részletes leírást is tartalmaz a kerámiafalról, ami az intézménybe történő belépéskor balra található és azonnal megragadja az ember tekintetét.

"A nyugalmában is mozgalmas 4,5x2,60 méter nagyságú reliefet - mint minden képet - talán nem is lenne szabad szóba „áttenni”. A leírásra mégis vállalkozom, azért, hogy mások is megtudják: Szombathely egyik intézménye egy szép Kovács Margit faliképpel büszkélkedhet.

A reliefről nekem egy népmese vagy inkább népmeseszerű történet jut eszembe. Végül is ez a kép .története”. A történet főszereplője pedig a kedves pásztorfiú, aki varázsos tilinkószavával megszelídíti és egymás mellé tereli a máskor egymással marakodó, egymást pusztító állatokat.

A relief alapszíne vörösesbarna. A kép hátterét stilizált tölgyerdő, illetve másfajta növényi indák hálózzák be. A főszereplő pásztorfiú nagyságában nem különbözik a kép többi figurájától, mértanilag nincs a relief középpontjában - mégis főszereplő. Azzá teszi a feléje forduló állatsereglet tekintete, amely szinte bűvös kört alkot a fiú körül.

A képpel szemben - baloldalt a fiú mellett két kedvesen buta arcú tehén. Jobbról a fiú mellett egy pihenő oroszlán hallgatja minden ízével a zenét. Ugyancsak a fiútól jobbra két kecske perdül táncra, mellettük - kissé távolabb - egy, a zenétől megbűvölt farkas lassítja lépteit. A kép alsó harmadában egy megcsavarodott kígyót bűvölt el a zene. Szomszédságában egy nyúl lassítja lépteit. A jobb sarokban pedig egy szarvas áll. Az erdő fáin, meg másutt is egy tucat madár, közte néhány csicsergő kíséri a muzsikát.

A már-már idillikusnak tűnő jelenetre a jobb felső sarokból a sugárzó nap vigyáz. Benne Kovács Margit indázó KM kézjegye. Az alsó sarokban pedig az alkotás éve: 1965." - olvasható a részletes leírás Gál József tollából a Vas Népe 1986. január 11-i számában. ^[4]

Ahogy fentebb említettem az intézmény falai több falikerámiát rejtenek, melyeket szintén volt lehetőségem személyesen megtekinteni és fotózni. A publikációk folyamatban vannak, érdemes figyelni az oldalt illetve a csatolt műlapokat.

---