Söröző – üvegtáblák
A hotel és fürdő a Gellérthegy lábánál nagy-múltú "szecessziós csoda". [1] Itt nem írok történetéről, ld. u.itt és a következő forrásnál. [1][2] Itt jegyzem meg, a történet elavult, hiszen a magazin kiadója már nem gazdája a a létesítménynek, 2019 közepén eladták, legalábbis a szállót.
A mese, az élmény :)) Két kört futottam Miklós cikke, ill. az abban közölt képek alapján. Szálló, recepció, érdeklődés (elsőre nem tudták). Ajánlották a második emeletet, ahol meg is találtam azt a szeparált helységnek nézhető sarkot, amit két oldalán festett üvegek határolnak. A hír igaz, sajnos nem volt kivilágítva. Nem igazán értettem, hiszen bejárat nincs, de konkrét reklámja a szállónak, ill. annak sörözőjének.
Az üvegtáblák keletkezésének ideje nehezen behatárolható. Minden jel szerint nem a szálló keletkezésének idejéből származnak. Akárhogy is kutattam, csak megbecsülni tudom, valószínűleg a második világháborút követő, 60-as évek környékén zajlott rekonstrukció [2] során álmodhatták bele a patinás szállodába ezt a sajátos reklámfelületet.
A második kör hozta meg a jobb rálátást. A szállóban hat ilyen "sarok" van, többnyire a folyosók közepén létesített sziget-szerű építmények sarkain. Az építmény funkciója rejtélyes, ahol ajtót találtam, ott raktár, vagy hasonló funkcionális egységre utaló felirat látható.
És nem úszom meg, mert egy reklám céljára készített alkotást nem-igen lehet bemutatni úgy, hogy annak témáját megkerülje az ember.
A két üvegpanel minden ilyen saroknál a szálló, vagy a fürdő egy-egy szolgáltatására, vagy "üzemére" fókuszál. Itt a szállót a középen látható óriási kulcs és annak tolla körül látható óriás felirat jeleníti meg. Az üvegek egyike általánosságban közelít, itt az idegenforgalom szempontjából. A megközelítés lehetősége sokszínűségét a különböző közlekedési eszközök mutatják (minden út ide vezet?). A megjelenítés a századforduló idejét idézi. De ettől éppen elüt a jobb oldalon, az üveg cca. negyedét betöltő repülőgép, ami – ahogy nézem, későbbi.
A másik panelen a sörözőre utaló feliratot egy szalagon olvasható, virágtenger választja el a hívogató tárgyi részletektől. Ezek a vendéglátás, pontosabban a ser-ital fogyasztására alkalmas eszközök. Középpontban a sör: (pikoló,) korsó, (fedeles) kupa... különböző mértékegység szerint. Mindehhez némi étel, hogy jobban meg legyen alapozva.
[2] A Gellért története (Danubius Magazin): https://www.danubiushotels.com/hu/magazin/a-gellert-tortenete

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/20 • 6.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • 5.2mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/10 • 7.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO3200

ƒ45/10 • 1/6 • 6.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/8 • 6.7mm • ISO3200

ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/10 • 6.9mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO3200

ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

ƒ35/10 • 1/15 • 5mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/20 • 9.8mm • ISO2000

ƒ56/10 • 1/25 • 14.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • 6.9mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/13 • 9.8mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/15 • 15.9mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/15 • 12.1mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/25 • 8.6mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/25 • 13.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
ƒ2/1 • 1/50 • 50mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Söröző – üvegtáblák" c. alkotás fotói
Kép - 110969