„Minden idők kezdete előtt,
Volt a nap, Leánya volt napsugár,
Fia a fény..." (Tolcsvay B. Napfény fia)
1991. június 19.-én elhagyta az utolsó szovjet katona Magyarországot. Az Országgyűlés ezt a napot nemzeti emléknappá, a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította. A Világfa ennek emlékét is őrzi... Az alkotás készült "A magyar szabadságért életüket áldozó hősök emlékére..." ^[3]

Kiindulás: az első megemlékezés 1992-ben volt Tölcsvay Béla: Napfényfia c. műve bemutatójával, aminek díszletét Velekei Világfája adta. Az előkészületek párhuzamosan folytak, Tolcsvay a kottapapírokkal és stúdiókban, Velekei alkotótársával a 12 méteres Világfa készítésével foglalkozott. Így jött létre az egyedülálló "szellemi műhely".
"A világfa és a zenei fohász egyaránt azzal ragad meg bennünket, hogy kozmikus magasságokba emelve egyesíti az egymásra épülő, egymásba fonódó kultúrákból táplálkozó, olykor egymással hadakozó nézeteket, eszmeiségeket. Az életfát is magába foglaló világfának a genetikai kettős spirálra utaló törzse, kétfelé nyíló, szárnyra emlékeztető ága, amely a keresztre feszített Krisztus korpuszának jelképeként is felfogható, úgy magasodik az égre, hogy közben érezzük és tudjuk: a mi földünkből nőtt ki, gyökereivel a mi földünkbe kapaszkodik..." ^[1] A monumentális megemlékezés véget ért, az alkotás Gödöllőn maradt. Igaz, minden kommunikáció 1992-től datálja a mű Gödöllőhöz tartozását, meglepődve találtam a hírt, ami szerint egy év múlva, az évfordulón került sor az avatásra. ^[2]
Az óriási műalkotás időnként kezelést kapott, 1998-ban felújították. Ennek ellenére állapota romlott, hiszen ki volt téve az időjárás viszontagságainak. 2001-ben, mintegy segélykiáltásként számoltak be különböző médiák a Világfa kritikus állapotáról – pl. Népszabadság ^[4] Mindez kevés volt, 2008 augusztusában egy pusztító szélvihar letörte a kiálló részeket, a helyreállítás lehetetlen volt. ^[3]
2009-ben született meg a szándéknyilatkozat, ami szerint az alkotó vállalta, hogy az eredeti mű szellemiségét is magán hordó, mégis újragondolt művet valósít meg. Összehasonlításban: az itt bemutatott alkotás egy „karjait széttáró ember” alakját idézi, a második „egy felszálló madár” képzetét kelti ^[3] (ld. a kapcsolt lapot is).
Ádynak köszönet...

---