Járványok idején, - azok megelőzése érdekében, vagy hálából, mivel „elkerülte” a települést - sok helyen állítottak szobrokat, emlékoszlopokat.

Ilyet látni az egykori Pusztasomorja szélén, (ma Jánossomorja) amelynek talapzatán olvasható, 1849-ből épségben megmaradt felirata is emlékeztet a történetre:
„Sz-Háromság dicsőségére 's Szűz Sz-Rosália tiszteletére a pusztító epemirigy eltávolításáért fogadott jó szándékból Puszta-somorja helység buzgó hívei készíteték 1849."

„A kőből faragott emlékmű magas hasábos talapzatának homlokoldalán Szent Rozália látható, a barokk korból örökölt ikonográfiai hagyománynak megfelelően halottként, fején virágkoszorúval, kezében feszülettel, barlangsírjában. (…) Az 1831-es kolera egy rövid időre ismét elevenné tette kultuszát. A pusztasomorjaiak is hozzá fohászkodtak a vész idején, és mivel a kolera - a szomszédos német településekhez viszonyítva - kevés áldozatot szedett és gyorsan eltávozott, hathatós pártfogását e szoborral hálálták meg.” ^[1]

Masszív talapzaton, dór oszlopon, a felhők között látható a Szentháromság szoborcsoportja. Az Atya a gömbbel kezében, a Fiú a kereszttel és a Szentlélek galamb formájában megszemélyesítve.
A település szakrális emlékeit is felsoroló örökségvédelmi tanulmány a Szentháromság-oszlopot „Jánossomorja helyi védelemre érdemes épületei és műtárgya”-i közé sorolja. ^[2]

---