Szent Benedek-dombormű
Nursiai Szent Benedek "(Nursia, 480 körül – Monte Cassino, 543/547. március 21.) a bencés rend alapítója és regulájának kidolgozója. Szent Skolasztika ikertestvére. 1964-ben VI. Pál pápa a nyugati szerzetesség alapítójaként és az európai szellemiség alakítójaként „Európa védőszentjévé” nyilvánította."[3]
A templom vörös téglákkal kirakott oldalfalán bemélyesztett, műkő ablakfülkében, másfél méter magasan látható Szent Benedek mészkő domborműve. Szerzetesi ruhában, mezítláb, feje fölött glóriával, kezében regulát (könyvet) és a pásztorbot tart.
A forrás szerint több alkotó is részt vett az építésben, egy szobrász is van köztük. A pontos információt a cibakházi lelkész mondta el telefonon. Az alkotást egy idős helyi kőfaragó mester, Józsa Antal készítette, aki máig aktív tagja a gyülekezetnek. [5]
"A templom építése az 1990-es években kezdődött. A templom teljes egészében (torony, belső burkolás, stb.) 2005-ben készült el. Ekkor, 2005-ben, a búcsú alkalmával szentelte fel a fürdőtelepülés templomát dr. Beer Miklós váci megyéspüspök. Ez a templom az ország egyetlen Szent Benedek temploma. Szent Benedek (júl. 11.) Európa fő védőszentje." [4]
[2] https://miserend.hu/templom/1043
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Nursiai_Szent_Benedek
[4] https://www.magyarkurir.hu/hirek/europa-vedoszentjerol-elnevezett-templom-cserkeszolon
[5] Plébános: Varga Tamás https://miserend.hu/templom/1022
Normál és archív fotók

"Szent Benedek-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Benedek-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Benedek-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Benedek-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Adalék vagy máshol

"Szent Benedek-dombormű" c. alkotás fotói
Adalék
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO200