48-as emlékmű
Somogyi Béla út
A domborművet szegélyező kopjafák egyikén a „A szabadságért a hazáért” bevésett felirat olvasható, míg a másik kopjafán virágfüzér díszítés van, a magyar népi hímzés mintáit is beleszőve. Előbbi tetején a katonát, míg a másikon az édesanyát jelképező kopjafa szimbólum került csúcsdíszként kifaragásra. A kopjafák oldalsó felületein is díszítő faragások vannak.
Az emlékmű előtti kőzúzalékos területen egy szív alakra emlékeztető formában, vörösre színezett fazúzalékos rész emeli az emlékmű hatását, keskeny beton szegéllyel körülvéve. A színes szív szélén, valószínűleg óvodások és kisiskolások által készített nemzeti színű papírokból összeállított, hurkapálcára erősített szív-formák és zászlók láthatóak.
Az emlékmű hátsó oldala sima felületű, díszítés nélküli, de az egyik kopjafán olvasható faragás szerint, 2020-ban készült Tiszavárkonyban, és Harangozó Márton felirat jelzi, hogy ki készítette. A fafaragó egy hónap alatt készítette el az emlékművet, melynek felavatása, a tervezett időpontban, a március 15-i ünnepség keretében, a járványos helyzet miatt elmaradt.
Már megkísérelt, elővigyázatos látogatásunk napján is teljesen néptelenek voltak az utcák Tiszavárkonyban, mint ahogy az a fotókon is látszik. A ragyogó napsütésben szépen mutattak a magányos emlékművek.

"48-as emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!