Bombázások áldozatainak emléktáblája
Jubileum tér 1/a.
A rávetődő erős napfényben kel igazán életre az emléktáblán levő, kis mérete ellenére gazdag tartalommal, részletesen megmintázott bronz dombormű. Ezért megvártam, hogy a délutáni órákban tudjak a helyszínre menni, amikor az éppen odaérkező napsugarakat fényében készült fényképeken láttathassam ennek, a város életében tragikus napnak, méltó módon emléket állító alkotást.
A gránit emléktábla bronz domborművének felső részén egy bombázó repülőgépről bombák esnek a városra, a vasútállomásra. Itt volt a súlyos bombázás egyik fő célpontja. A domborművön, a régi vasútállomás felismerhető épülete előtt, a felszaggatott sínekről kifordult, egymásra torlódott vasúti vagonok láthatóak. Az előtérben egy légoltalmi szolgálatos tart a karjaiban egy kicsi gyermeket, menti, viszi biztonságos helyre. Talán a második forrásban szereplő történetet jelenítette meg a szobrász, és ezen keresztül a bombázások alatt segítő emberek áldozatvállalása előtt is tisztelgett.
Az emléktáblát Pogány Gábor Benő szobrászművész tervezte, s készítette, amint ezt a forrásokban olvasni lehet. A szobrász, egy kis méretű, de ennek ellenére, aprólékos gondossággal megtervezett és megvalósított domborműben jelenítette meg a nevezett bombázás tragikusságát.
A dombormű felett olvashatjuk: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország…/Radnóti Miklós/”.
A dombormű alatti szöveg: „1944-ben, Szolnok városában a szövetséges légierők bombatámadásai során életüket vesztett polgári lakosok, vasutasok, magyar és német katonák, valamint a mentést és kárelhárítást hősies bátorsággal végző tűzoltók és légoltalmi szolgálatosok emlékére állította Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség. 2016”.
1944. év folyamán több alkalommal támadták az amerikai bombázók a szolnoki vasutat és a szolnoki repülőteret, mint azt a második forrásban olvashatjuk. A pályaudvarra és környékére hatszáz rombolóbomba hullott, a repülőtérre körülbelül nyolcezer repeszbombát dobtak. ezen év során, több alkalommal érte bombatámadás Szolnokot, a városközpont teljesen megsemmisült, a megyeszékhely romvárossá vált, alig másfél-ezren lézengtek a romok között, aki tehette elmenekült. E tragikus időszak áldozatainak 2016-ig nem volt emléktáblája Szolnok városában. Ezért határozta el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség, a 2016. március 1-i, a Polgári Védelem Világnapja alkalmából tartott megemlékezésen, az emléktábla állítását.
http://jnszmpvsz.hu/news.php?readmore=44
http://jnszmpvsz.hu/print.php?type=N&item_id=40

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ11/5 • 1/366 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/527 • 4.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO68
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO124
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO373