Kóczán-Árki-kereszt
Kossuth Lajos utca 70.
Állíttatásának oka az I. világháborúban hősi halált halt testvérpár elvesztése feletti fájdalom.
A Hild-műhelyt bízták meg a munka elkészítésével.
A feszület alatti talapzaton Szent Imre és Szent Vendel ábrázolását kérték.
Mindkét szent nagy tiszteletben áll Hegykőn, ábrázolásuk a Szent Mihály római katolikus templom üvegablakain is látható.
Főbb attribútumaik a szobrokon megjelennek:
-Szent Imre királyi palástban, koronával, karddal. Az ártatlanságot szimbolizáló liliom, vagy a liliomos jogar helyett bal kezében töviskorona látható. Jelképezheti Krisztus-követését, fiatal halálát.
-Szent Vendel pásztorbottal, oldalán tarisznyával. (Állatábrázolás nincs.)
A kereszt alatti fülkében Szűz Mária imádkozik.
A kereszt alatti két mellékalak azonosításának van egy másik, valószínűsíthetőbb változata.
Ezt figyelembe véve nincsenek hiányzó attribútumai a szobroknak…
A XX. század elején szokás volt az is, hogy a fogadalmi keresztek mellékalakjainak aktualitása legyen. Így például sokszor az állíttatók névszentjei szerepelnek ott. Ebben az esetben pedig a háborúban elesett testvérpár védőszentjei:
-a királyi alakban Szent Lajos, a keresztény lovagkirály, aki keresztes-hadjáratokat is szervezett. Megszerezte Krisztus töviskoronáját, ez egyben attribútuma is.
-a zarándok pedig az ír Koloman - Kálmán, akit a Szentföldről hazatérőben meggyilkoltak. [2]
Sírja Stockerauban van.
Felirata:
„Isten dicsőségére és Szűz Mária tiszteletére Kóczán Lajos (1914. augusztus 28-án, 22 éves korában), Kóczán Kálmán (20 éves korában hősi halált halt) emlékeire emeltették bánatos utódi Kóczán Lajos és Árki Irma és testvéreik 1918.
Nyilvántartott műemlék. [1]
2] https://www.heiligenlexikon.de/BiographienK/Koloman.html
-Dr. Wolf Rózsi: Szent Imre a képzőművészetben http://www.okgyk.hu/inc/irasok/Szent_Imre.pdf
-Magyar Katolikus Lexikon

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 40mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/200 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/320 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/400 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ18/1 • 1/30 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 35mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 280mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kóczán-Árki-kereszt" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100