I. világháborús hősi emlékmű
Fő utca 18.
Két részes lépcsős beton talapzaton egy család látható, az apa éppen a frontra készül korhű katonaruhában, derekán tölténytáras öv. Katona sapkával fején, bakancsot visel kezében fegyver, búcsúzik családjától. Mellette áll a felesége, karjában a kis csecsemőt tartja kötényébe burkolva, másik kezével férje nyakát öleli, arcon csókolja. Az asszony kendőben, lenge ruhában mezítláb látható.
A fejük felett, és lábuk alatt vésett felirat olvasható:
" 1914-1918 ÉVEKBEN DÚLT VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKÉRE NEMES KONDOROSI KATONA PÉTER ÉS SÁP KÖZSÉG KÖZÖNSÉGE”
"VÉRES CSATÁK UTÁN HONI VAGY IDEGEN HANTOK ALATT NYUGODJATOK BÉKÉN, HŐSI HALÁLT HALT FIAI A HONNAK. SÍRI ÁLMOTOKAT NE ZAVARJA, HOGY ORVUL RÁNK TÖRT ÉSZAK, KELET, DÉL, NYUGAT MINDEN HADA. A HAZA ÉL - BÁR CSONKÁN S EZER SEBBŐL VÉRZŐN, DE HISSZÜK SZELLEMETEKBŐL FAKAD JOBB JÖVENDŐ”
Az emlékmű hátsó részén a sápi elhunytak nevei olvashatók, ötvennégy katona és huszonhét polgár esett áldozatul a háborús eseményeknek.
A régi fotókon jól látható, hogy a szobor alatti talapzaton avatáskor egy nagy méretű bronzból készült, szalaggal átkötött babérkoszorú volt, a felfüggesztés helyén a lyuk még most is látható. Valószínű, hogy ellopták helyén most az idézet olvasható, amit később véshettek az emlékműre.
Idézet a forrásból:
"Vasárnap avatták fel a Bihar megyei Sáp község ötvenkét hősi halottjának emlékszobrát. Az ünnep dísz közgyűléssel kezdődött, amelyen Nadányi János dr. üdvözölte a vendégeket, majd lendületes beszédben méltatta a község elesett hőseit. Utána a református templomban istentisztelet volt, majd a több száz főre rugó közönség a szobor elé vonult. A közeli községek kegyeleti stafétafutói nyitották meg az ünnepet, akik 15—20 kilométerről hozták el a környékbeli falvak koszorúit. Szakáts Pál dr. ünnepi beszéde és Ónody Jenő hatásos szavalata után lehullott a lepel a szoborról, melyet azután elborítottak koszorúikkal a különböző hatóságok, testületek és magánosok. Az ezt követő ünnepi lakomán számos felköszöntő hangzott el. A szép szobormű Damkó József és Spalt József szobrászművészek alkotása. " [2] [3]
[2] Avatás: Ujság, 1926. november 2 (2. évfolyam, 249. szám) 8. oldal
(előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Ujsag_1926_11/?pg=7&layout=s)
[3] Avatás: MTI Napi Hírek, 1926. november 2
(https://library.hungaricana.hu/hu/view/NapiHirek_1926_11/?query=damk%C3%B3%20j%C3%B3zsef&pg=10&layout=s)
Iskola: http://amk-sap.sulinet.hu/

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/80 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/500 • 300mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/320 • 170mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/320 • 170mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/100 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 80mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 35mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 40mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"I. világháborús hősi emlékmű" c. alkotás fotói
Archív fotó

Adat és kép források: Barna Zsolt, Várady József, HM-HIM Fotótára, Kovács