Térplasztika
Tagore sétány
Nemes Attila szobrászművész a hetvenes évek közepén az elmúlt évi munkáit szabadtéri tárlatokon mutatta be. Volt ilyen pl. Szabadsághegyen a Rege parkban és Balatonbogláron a Kápolnatárlatok keretein belül. Feltételezhetően így érkezett ide is 1981-ben, ekkor találtam az első említést róla. Nem tudtam egyenlőre kideríteni, hogy eredetileg hány darab volt és miért maradt itt "véglegesen", és nem ment tovább nagyobb városokba. Én örülök neki, mert már hozzátartozik Füred ezen pontjának városképéhez és jól mutatnak a zöld gyepen és az Annabella szálló épületének modern kék hátterével. Volt egy időszak, mikor mostohábban bántak velük, de a park 2015-ös felújítása után most a terület ékei.
A modern mészkő áttört és a sima térplasztikák az anyag, a forma, a tér hármas egyensúlyát próbálják bemutatni. Legtöbb alkotás nonfiguratív, de némelyikbe emberi formákat is bele lehet látni. A kb. egy és fél méteres alkotást egy kőből faragta a művész saját kezűleg.
"...Nemes Attila szobrainak az a legkülönösebb vonása, hogy a faragás nem szakította ki őket a természetből. Szobrok lettek, ám ugyanakkor megmaradtak köveknek.
Mi módon? A válasz többféleképpen is megfogalmazható. A lényege azonban minden feleletnek egy: Nemes Attila nem merev elképzelésesekkel fog hozzá munkáinak kifaragásához. elgondolt szobrait nem mindenen átgázolva bontja ki a munkába vett kövekből. Hajlékonyán farag, hagyja magát befolyásolni az anyagból fényre kerülő szépségektől, elfogadja a lepattanó darabok, a keletkező törésfelületek útmutatásait. Mintegy párbeszédet folytat az anyaggal. Mert természetesen ő is felel a kövek gesztusaira, helybenhagyja-segíti, vagy elvitatja-átfaragja a munka közben felszínre bukkanó formációkat.
Címük nincsen Nemes Attila kompozícióinak. Legföljebb számuk lehetne, ha megfaragójuk fontosnak tartaná a sorrendjüket — lévén a tartalom mindegyikükben egy és folytatódó: a szobrászmesterség, a nyomában keletkező tér, s a világgal új formájában új párbeszédet kezdő anyag." [1]
"...az Annabella előtti hatalmas zöld felületen pedig máris több szép szobor oldja a szálló merev vonalait...." [2]
Az alkotások eddig egy műlapon szerepeltek, de az elveink miatt és mert megérdemlik, ennyi év után külön műlapot kapnak.
[2] Napló, 1981. április 18. (Veszprém, 37. évfolyam, 910. szám)
360 fokos panorámakép a területről. https://goo.gl/maps/BBsF2iCgUPzY4AJD7
Normál és archív fotók
"Térplasztika" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ9/5 • 1/239 • 4mm • ISO20

Adalék vagy máshol
"Térplasztika" c. alkotás fotói
Archív fotó

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 195258

Kép - 195258Kevesebb szöveg
Élményképek
"Térplasztika" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/1222 • 2.9mm • ISO20