Hálás vagyok a sorsnak, hogy életemben közelről ismerhettem Szokolay Sándort.
Köszönöm, hogy lehettek közös ügyeink, azaz mindig, mindenben készséges partner volt, segítette jó vállalásainkat…! Csupa szív ember volt. Egyik zene világnapi hangversenyünket a csíki népdal kezdősorát idézve nyitotta meg: „Októbernek, októbernek elsején…”. Síremlékét öt évvel ezelőtt, 2015. október 1-jén, a Zene Világnapján avatták a soproni Balfi úti evangélikus temetőben.

Szokolay Sándor 1931. március 30-án született a Békés megyei Kunágotán.
Zenei tanulmányait, a Kodály-módszert az elsők között megvalósító békés-tarhosi énekiskolában kezdte, ott is érettségizett.
Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, egyetemi tanár volt. Munkásságát számos más díjjal is elismerték, 2001-ben a Corvin-lánc kitüntetettje lett.
2013. december 8-án hunyt el Sopronban.

Szokolay Sándor síremlékét V. Majzik Mária a Magyar Örökség-, és Prima Primissima díjas képzőművész készítette.
Megtalálható rajta a szív- és keresztmotívum, amelyet Szokolay Sándor annyira szeretett.
Süttői kőből és márványból készült. Domborműves ábrázolásán életfát látunk.
A háromszög motívum nekem az „Isten-szemet” juttat eszembe.
A földet az éggel összekötő életfa-dombormű négyszáz levele az opusok számára utal.

Devich János, a Zeneakadémia rektori tanácsadója mondta: „Ez az emlékmű, amit ma avatunk, hasonlóan a gótikus katedrálisok égbe törekvő csúcsíveinek zárókövéhez, legyen Szokolay Sándor életművének záróköve, amelyben hatalmas megtartó erő rejlik és ezért méltó a szerteágazó munkásság összegzésére. Emlékeztessen minket a halhatatlan zeneszerzőre, az istenfélő férfiúra, a magyarságért aggódó prédikátorra, a körülrajongott családfőre, a mindig segíteni kész barátra.”^[1]
Segítőkészségét én is megtapasztaltam. Iskolánk nevében is, ma is hálás szívvel gondolok rá!

Így gondolkodott múltról, jövőről, példaképről:
»A „kis-nemzetek”élete a történelem során gyakran a „nagyobb-erők” f ü g g ő s é - g é b e került. - A Hit a Nemzettel „töténelmi szorultságokban” kovácsolódott össze. Kodály legnagyobb érdemének tartom, hogy nemzete művészi és emberi szószólója lett, mert nem érte be „csak”- művészi sikereivel. Őt a „népét-ostorzó Ady”ikerpárjaként is számon tarthatjuk. E kérdéseket persze nem a művészet „időszerüsíti”, hanem maga a „történelem”. - Ettől vált Kodály emberi-művészi és erkölcsi példaképemmé. Szigorú, szűkszavú ember volt. Számára a Hit és Haza egymástól függetlenül is Szent-fogalomnak számított. Úgy vélekedett, hogy ideje lenne a Népnek „visszaadni”azt, amit tőle kaptunk! Addig csak mormolom magamban Kodály kis-kánonját: „Magyar magyart ront-rontja, kár! Bár több esze volna már!”«^[2]

---