A Haller-ház épületdíszei
Haller Náthán nevét megtaláltam egy telefonkönyvben, miszerint 1939-ben a házban lakott, egy másik telefonkönyvben a neve mellett a „magánzó” megjelölés olvasható.[2][3]
Az épületen többféle domborműdísz van. Azok mindkét utcai homlokzaton láthatóak.
A tetőszerkezet alatt puttók vannak növénygirlandokkal. Az épület két szélső ormán bagoly dombormű van, legalábbis én annak látom, bár nincs csőre, hanem orra van.
Az első és második emeleti ablakok között a domborművek szögletes táblák. Összesen tíz tábla.
Az egyiken Merkúr/Hermész feje és keze a hírnökbottal látható.
„A caduceus (görögül kerykeion, kerükeión) egy hírnökbot, amely köré két kígyó tekeredik. A kereskedelem ősi szimbóluma, melyet Hermésszel, a görög mitológia istenével azonosítottak. (...)
A görög Hermész isten, az istenek hírnökének hagyományos ábrázolása, hogy kezében hordja a kerükeión pálcát (a rómaiak „caduceus”-nak nevezik). Pálcáján két kígyó tekereg és fölöttük egy angyalszárny található.” [4] Merkúr/Hermész fej van a fő oromzaton is.
A további táblák:
• Férfi, aki kezével egy oroszlán száját feszíti szét.
• Férfi, női fej, a férfi kezében gabonakévével, a nő kezében virágcsokorral.
• Férfi, jobb kezében mécsest tart.
• Férfi, aki mintha szoborfejet faragna.
[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_20_019_03/?query=Haller%20N%C3%A1th%C3%A1n&pg=189&layout=s
[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_19_022_02/?query=Haller%20N%C3%A1th%C3%A1n&pg=197&layout=s
[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Caduceus

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 14.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 35.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 22.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • 62.5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • 89.2mm • ISO100

ƒ45/10 • 1/320 • 39.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • 24.1mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 35.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 42.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 67.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • 80.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 42.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 71.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 8.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • 18.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 53.5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 71.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Haller-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/800 • 8.4mm • ISO100