Ez az alkotás kútszoborként kezdte pályafutását 1978-as felállításakor. Akkor a nagy, szögletes medencében, annak jobb szélhez közeli részén helyezték el.
A Géniusz szobrának áthelyezésekor, ami éppen abba a vonalba került (de a szökőkúton kívülre), mint a plasztika korábbi helye, az a kép alakult ki, hogy akkor történt meg a Gádor-mű áthelyezése. A miskolci kötődésű, pontos adatokat tartalmazó bemutatásban olvasható, 2009-ben felújították a szökőkutat, akkor helyezték át a medence melletti földterületre ^[1], mai helyére és akkor készült a medence mozaik-dísze is, a város címerének óriási képe. ^[2]
Innen: "A szobor nonfiguratív jellege, már utal Gádori kései korszakában tapasztalható kifejezésmódjára. A samottból készült térkompozíció modern stílusa jól harmonizál a Sportcsarnok stílusával. A szobrok kiemelt szerepet kapnak a népkert látképében, ezért a Díszkúttal együtt folytonos állapotmegóvást igényelnének, ahogy a környezet is. " ^[1]

A Gádor Istvánról szóló könyv, amiben önmagáról, pályájáról emlékezik, a zárómondatoknál több olyan gondolatot tartalmaz, ami egy általa kísérletképpen alkotott térplasztika-sorozatról szól és – bár nem kifejezetten ahhoz a pályaszakaszhoz kapcsolódik, amikor ez az alkotás készült – kapcsolódik:
A fehér szín:"...a szabadban az a legjobb. A természettel nem lehet színben versenyezni. A fehér a legtermészetesebb és a legszebb szín, amit odaállíthatok. Ez lesz igazán összhangban a fű, az ég és a virágok színével..."

Művészi hitvallás: "A természet tele van csodálatos szépségekkel, s a művészet feladata, hogy föltárja őket, felmutassa azokat a dolgokat, amelyek mellett az emberek általában elmennek. De az önmagában kevés. Mesterséges környezetünknek, tárgyi világunknak is esztétikusnak kell lennie; mert végső célunk, hogy az életünkben mindenütt a szépség uralkodjék."

---